Mi értelme az életnek?

Mivel nekem alapvetően sz*r élet és genetikai adottságok jutottak (törpe és nyeszlett vagyok), így nem hat meg különösen, hogy majd meg fogok halni. Barátnőm sosem volt, nincsenek haverjaim, a tanulmányaimban csak vegetálok. Úgy állok a dolgokhoz, hogy teljenek a napok, aztán majd lesz valami. Ma már őszintén nem érdekel, hogy milyen munkahelyem lesz, lediplomázok-e. Közben próbálom valamelyest elfoglalni magamat, kisebb céljaim is vannak (autó, robogó, új sz.gép). De mindig csak várom a következő napot. Aztán ha mondjuk rákos leszek az sem fog különösen meghatni, mert tudom, hogy ennyit dobott a gép. Sokkal másképp állnék az élethez, ha nem alacsonynak/nyomorultnak születek, hanem lenne veszítenivalóm a rossz döntésekkel. Mondjuk ha jóképű, sportos és magas lennék, akkor igenis érdekelne, hogy milyen szakmám/állásom/fizetésem/egészségem lesz 1-5-10-40 év múlva annak érdekében, hogy a szerencsés adottságaimat minél jobban kamatoztassam, ezeket az éveket, minél szebb barátnő mellett, minél jobb fizetéssel a kezemben, minél boldogabban töltsem el, de így semmi veszítenivalóm nincs, mert nincs ami motivációt adjon ugyanis úgy is tudom, hogy a belefektetett munka nem fog boldogsággal eltölteni és megtérülni. Remélem, hogy 40 előtt vége lesz ennek a tortúrának, akár közúti balesettel vagy nem várt betegséggel, de nem akarok még 3-szor ennyit szenvedni az életben (23 vagyok).

Attól viszont én is qrvára jobban félek, amit a #10-es kommentelő is írt. Konkrétan, hogy a szeretteimet elveszíthetem, mert akkor már senkim sem marad. A szüleim a legfontosabbak az életemben, jelenleg ők nevelnek és jelenleg nélkülük éhen halnék. Szóval attól borzasztóan rettegek, hogy 30 éves korom előtt meghalnak, addigra tudnék egy stabilabb életet felépíteni magamnak, hogy ne az utcán halljak éhen. Ha most meghalnának a szüleim, akkor egyből oda kerülnék. Na attól viszont rettegek. Attól, hogy még jobban szenvedni fogok, anélkül, hogy meghalnék.