Miért van ez még így a 21. században? Mármint, hogy egy férfi szava többet nyom a latba egy nőével szemben?
Csak néhány eset az életből. Egyedül nyitottam számlát a bankban a saját nevemre, néhány nappal később a férjem minden meghatalmazás nélkül elintézte, hogy kettőnk nevén legyen a számla. Ezzel szemben, amikor egy szolgáltatónál (gáz) én akartam ügyet intézni, elhajtottak azzal, hogy nem velem kötötték meg a szerződést, nem tárgyalhatnak velem.
Másik eset: Nyelvet csoportbontásban tanítanak az iskolában. 2 csoport 2 külön tanár. Első évben a bontást így volt: 1.jó tanulók 2. kevésbé jó tanulók. A következő évben az iskola vezetése kitalálta legyen két vegyes csoport. A lányom így a másik pedagógushoz került. Utálta. Bementem az igazgatóhoz, kértem tegye vissza a régi tanárnőhöz. Elutasít. Férjem bement, tárgyal, igazgató enged.
Mindketten diplomásak vagyunk. Nem szoktam cirkuszolni. Értelmesen megfogalmazom, mit szeretnék.
Más is találkozik ezzel a jelenséggel?
Kedves kérdező.
Be kellene látni, hogy a közügyek gyakorlásában a diploma nem segít. Jobban ért a férjed ehhez.
Elnézést.
Nem szerettelek volna megbántani.
- Az írásodból tűnik ki.
Én is rossz ügyintéző vagyok. Inkább arra bízom, aki ehhez jobban ért.
Szerinted ha a TV és az internet tele lesz egy nemi erőszak esetével, az jó az áldozatnak? Sokkal inkább rosszul érzi egy ilyen után magát, hiszen az egész ország tudomást szerzett az általa megalázónak vélt eseményről. Bezzeg az csak egy-két "szélsőjobboldali" médiafelületen jelenik meg néha-néha, hogy már a 90-es évek óta több száz falu magyar lakossága félelemben él.
A cikket ugyan nem olvastam, de nem hiszem, hogy az az általatok említett ok miatt fogalmazott volna így a szerző. Sokkal valószínűbb, hogy azért, mert nagyon ritkán van példa, hogy matematika versenyeket lányok nyerjenek. Gondolkozz el, nincs híres nő nemű matematikus, míg férfi több is az eszedbe juthat.
A jelenlegi társadalmi, erkölcsi és jogi helyzet pontosan megfelel a nemek elkülönítésére Magyarországon.
Irigyellek titeket, hogy ráértek ilyen hülyeségeken gondolkozni.
"Igazi" diplomás vagy...azt hiszed, attól leszel több:DDDDD
Nem a ruha, pénz, papír teszi az embert..., hanem a személyiség.
Igen, találkoztam "ilyen" diplomásokkal már:DDD
Talán határozottabb szavakat kellene használni és nem tudálékos okoskodót...meg ugye a személyiségnek sem árt határozottnak lenni.
ui:Legközelebb vigyél egy fegyvert magaddal, talán segít célodat elérni;)
A bankot meghatalmazás nélkül nem intézte el max tudom mi volt a szitu de a béke érdekében nem részletezem.
A gáz az pipa
Az igazgató meg pl másodjára unta meg a nyakára járást ha te mész később tied a siker.
Én nem látok olyan nagy különbséget nővérem friss diplomás állatorvos 4 helyen lenne állása amióta végzett ebből kettőt megcsípett (az egyik 2 marhatelep kompletten ami ugye magában férfias ügy) plusz mellette a környező 7 praxisban csak őt hívják ló, marha, sertés problémához.
Többször volt, hogy többmilliós lovaknál mondták (el szoktam néha kísérni éjjel mikor 3 hete nem aludt) hogy a helyileg illetékes (csak férfiak) kollégákra nem merik ràbízni az állatot.
Emellett gondolom valami önzés, nyughatatlanság, bizonyítani akarás hoz elő ilyen ellentéteket a pont egymásnak való két nemből
(és itt a provokálástól a tűrésen át a cérnaszakadásig meg visszafelé értem a dolgokat)
Nem arról van szó, hogy még egy ügyet sem tudtam elintézni. Azokat említettem meg ahol nem értem el eredményt, a férjem viszont ugyanannál az igazgatónál igen.
Egyébként nálunk gyakran nekem kell ügyeket intézni, én vagyok itthon jelenleg, de ha dolgozom, akkor is én tudok hamarabb eljönni a munkahelyről. Így rám marad ez a feladat.
Nem a diplomám miatt tudok vagy nem tudok elintézni valamit, tegyük már ezen túl magunkat. Úgy is fogalmazhattam volna, hogy ugyanannyi iskolai végzettségünk van.
Találkoztam dögivel, hogy a NŐ szava nyomott a "lattba".
Mondjak példákat?
Regény lenne.
aki a biológiával példálózik: a gyerekeket kiskoruk óta belenevelik a nemi szerepekbe, a kisfiúktól jobban elvárják, hogy a reáltárgyak terén ügyeskedjenek, a kislányokat erőltetik az irodalom területén.
ha egy kisfiú hangos, érdeklődik a tudományok iránt: eleven kisfiú, sokra fogja vinni. ha egy lány ugyanezt teszi, és nem babázik, ferdén néznek rá az óvónénik is.
ha egy kisfiú érzékenyebb: lányos.
ha egy kislány rendetlen: lány létére?!
azért van több férfi tudós és történelmi nagy professzor, mert a történelem során a nők még csak lehetőséget sem kaptak, hogy kibontakozzanak valamilyen tudományágban, és láss csodát, az emancipáció megkezdése után sorra bukkantak fel és értek el kimagasló eredményeket a női tudósok.
nem a biológiánkba van kódolva, hogy mire vagyunk képesek, hanem a szocializációban van a kulcs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!