Muszáj, hogy gonosznak vagy jónak minősítsünk valakit a tettei alapján?
Miért szokás kategorizálni? Miért az nem lehet jó ember aki rosszat tesz? és ha az egy kényszer vagy egy áldozat? Miért kell azonnal megvetni valakit?
És miért emelnek ellenkező esetben piedesztálra másokat,akik meg tesznek valami jót? Segítenek valakin vagy valami? Biztos ilyen egyensúlyok formálják a jellemeket?
Ti mit gondoltok?
azt, hogy elsősorban a cselekedeteket dolgunk és kötelességünk megítélni, nem pedig az embert. de ezzel együtt kialakulhat az emberről is egy kép a cselekedetei összessége alapján.
ítélkezni nem szabad, mert az nem a mi dolgunk - és különben is, nem vagyunk a másik ember bőrében, hogy tudjuk, miért cselekszik úgy, ahogy
de kategorizálni mégis fontos, a saját érdekünkben
a nyugati civilizáció éppen amiatt a liberális, megengedő hozzáállás miatt hanyatlik, amit te is szorgalmaznál, és ami már nem csak ítélkezni nem akar (ez jó) de már kategorizálni sem, csak mentegetni a gonosztevőket (ez rossz, és igazságtalan!)
80%
természetes, negatívum a tett, erről beszélek, és bizonyos dolgokra nem vonatkozik. Aki szadista az szadista az egy másik történet.
De én arról beszélek hogy miért csak ítélni tudunk ha valaki rosszat tesz és nem vizsgáljuk meg mi vitte oda?
Szerintem fontos, hogy mögénézzünk az okoknak, a miérteknek, de ettől függetlenül pl.: az ölésnél ez kivétel, mert megbocsáthatatlan.
Az az érdekes az egészben, hogy a rossznak mindig nagyobb híre van, mint a jónak. Viszont a jóban az a kétélű, hogy valóban így is gondolják, vagy csak megjátsszák ezen érzés kifejtését, azaz "majomszeretet" van-e benne (volt benne része ilyenben...).
"Muszáj, hogy gonosznak vagy jónak minősítsünk valakit a tettei alapján?"
Nem muszáj. Senki sem kényszerít rá és senki sem mondta, hogy muszáj.
"Miért szokás kategorizálni?"
Azért, mert vannak kategóriák és az ember szereti rendszerezni a dolgokat. Nincs ezzel semmi gond.
"Miért az nem lehet jó ember aki rosszat tesz?"
Valamiben lehet jó, de ha folyamatosan morálisan rossz dolgokat tesz, akkor rossz. Amint jót kezd tenni, egyre jobbá válhat. Ha egy hozzá nem értő építész tervezi a házad és rád dől, te sem fogod az illetőt jó építésznek tartani, nemde?
" és ha az egy kényszer vagy egy áldozat? "
Akkor azokat a kényszereket figyelembe veszik vagy áldozatként kezelik az illetőt.
"Miért kell azonnal megvetni valakit? "
Nem kell. Senki sem mondta, hogy kell.
"És miért emelnek ellenkező esetben piedesztálra másokat,akik meg tesznek valami jót?"
A kérdésben a válasz: Mert tesznek valami jót. Ha adnék neked 10 milliót és teljesíteném minden álmod, akkor jó arcnak tartanál.
"Segítenek valakin vagy valami?"
Igen.
"Biztos ilyen egyensúlyok formálják a jellemeket? "
Milyen egyensúlyok?
"De én arról beszélek hogy miért csak ítélni tudunk ha valaki rosszat tesz és nem vizsgáljuk meg mi vitte oda?"
Én pl. megvizsgálom, de az illető tettein ez nem fog változtatni. Maximum megértem, de attól még nem lesz jó egy gyilkosság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!