Akinek az élete csak a munkahelyéből és az otthon töltött időből áll, új impulzusok nélkül, az hogyan tudja élvezni? Egyáltalán lehetséges, hogy valaki ebben a "nyugiban" érezze jól magát?

Nem mindenki adrenalinfüggő.

Simán élvezhető az ilyen élet is. nekem is így telnek a mindennapjaim, és semmi gondom nincs vele. Ebben a nyugiban érzem jól magam! Amúgy is szeretem a kiszámíthatóságot.

Feltehetek egy kérdést a másik oldalról? Aki folyton csak a külső örömöket keresi a világban és nem tud elcsendesedni, mert amint kicsit befelé fordul, csapongó elméje valamilyen világi élvezetért kiált, az hogyan fogja megismerni valódi önmagát? Ha pedig nem talált még önmagára, nem lehet, hogy hiányérzete van és ezt kívülről érkező impulzusokkal pótolja? (Semmiképp se vedd ezt támadásnak, bár ha mégis úgy érzed hogy megsértettelek, akkor valamire rávilágítottam)

És hogy a kérdésedre is válaszoljak, nincsen szükségem új impulzusokra, mégis folyamatosan kapom őket, akár munkahelyemen, akár itthon, akár a kettő közötti úton, amióta kezdek egyre inkább a jelenben élni, nem egyformák a napok, nagyon nincs is mihez viszonyítani a mai napot, a tegnapi naphoz nem igazán tudom, mert az már nincs, legfeljebb a tegnapi nap szűk nézőpontokból, szubjektíven érzékelt tapasztalások lenyomatai, amik viszont teljesen éntelenek. Na amikor ezeket a dolgokat egyre mélyebben tapasztalod, nem rángatnak dróton az érzéki örömök utáni vágyak és egy csendes szobában ülve órákon keresztül nagyobb boldogságot tapasztalsz mint bármikor valaha, akkor már nem is tűnik akkora mulatságnak, amikor például elektronikus zenére begyakorolt mozdulatokon alapuló táncot jársz a tömegben. Régebben például motoroztam, akkoriban kétkeréken éltám át először a flow tudatállapotot, most nem kell hozzá a motorozás sem. Tehát lehetséges, hogy valaki ebben a nyugiban jól érezze magát, sőt kulcsfontosságú a ragaszkodásnélküliség ahhoz, hogy igazán jól érezhesd magad. Ettől függetlenül, akinek arra van szüksége, az menjen és keresse az élményeket, semmi rossz nincsen bennük. Viszont amikor felismeri, hogy van benne egy mechanizmus, egy függőség, amit nem lehet kielégíteni, akkor már elég messze került a középponttól, hogy szenvedjen. Ez a szenvedés pedig a legjobb barátja lesz, mert ez jelzi, ha rossz az irány, aztán továbbmehet még mindig a rossz irányba, mindenki egészen addig amíg számára szükséges...

Én szeretem a nyugit. Nem volt ez mindig így,de szerintem "öregszem" 😂

Szeretem az állandóságot,kiszámíthatóságot,hogy tudom előre hogy ha hazamegyek,mi miután fog következni,mot fogok csinálni. Persze így is szoktak akadni meglepetések és felborul a napirend.

Mikor a munkából hazaérek,örülök a csendnek,hogy nem vesz körül rengeteg ember,nem kell beszélni.

Szeretem a házimunkát,mosogatni és mosni szeretek a legjobban. Engem az is boldogsággal tölt el,amikor kiveszem a mosógépből a tiszta,illatos ruhát. 😂

Nem unalmas itthon,mert állatokat tartunk(haszonállatok) és valami mindig történik velük kapcsolatban. Egyik nap sem egyforma.

Persze nèha kell a kimozdulás. Olyankor néha egy múzeum,vagy séta van. Meg persze pár havonta elmegyek a szüleimhez néhány napra. És nekem ennyi program elég is.

Az emberek nagy része ilyen. Munka után hazamegy, sör kinyit, asszony befogja, TV bekapcsol.

Szerintem iszonyatos szellemi igénytelenség kell ahhoz, hogy valaki ezt élvezze, de hát nem vagyunk egyformák.