Csak én látom ennyire elviselhetetlennek az embereket/én vagyok ennyire peches/?

Eddig dolgoztam, munka után mentem a boltba, ügyeket intézni, stb. azt hittem azért ennyire eszementek az emberek, mert sietnek haza, fáradtak. Sajnos megszűnt a munkaviszonyom és arra kezdek eszmélni, hogy talán az emberiség valóban megérett a pusztulásra.

A mai napom: Délelőtt elmentem bevásárolni, az utcánk végén a járda egyik felén betonkerítés van, a másik felén az út le van zárva kerítéssel, mert építkeznek, tehát csakis a járda szélességében lehet közlekedni. Jött szembe egy nő a két 5 év körüli gyerekével, hárman elfoglalták a járdát, lévén, hogy egyébként sem valami széles. Látták, hogy közeledek, de a nőnek eszében sem volt lehúzódni egyik irányba sem, csakis arra tudok gondolni, hogy elvárta volna hogy felmásszak a betonkerítésre, csak mert ő gyerekkel van. Végül a nőnek mentem szembe, hisz ő a felnőtt, mikor szemtől szembe értünk megtorpant, látta, hogy nem fogok a kedvéért falat mászni, így végül pár másodperc gondolkodás után volt szíves arrébb állni. Mentem tovább, egy zebrához értem, én szabályosan jobb oldalt mentem, bal oldalt szembe egy nő jött a babakocsival, simán elfértünk volna egymás mellett, ám váratlanul betolta elém a babakocsit, úgy kellett visszaugranom, hogy ne a gyereke mellett/rajta landoljak. A boltban egy nagymama fellökött a kosarával, majdnem beestem a sajtok közé a hűtőpultba, fizetéskor egy nagyapó előttem épp sorra került volna, ám hirtelen eldobta a kosarat és visszaszaladt valamiért a bolt végébe. Vártam egy darabig, nem jött, így beálltam elé, hisz mégis van jobb dolgom, mint kivárni míg lesz szíves visszatérni. Visszajött és beszólt, hogy látja én fiatal vagyok nagyon sietek, nem tudok várni, majd ha én is annyi idős leszek mint ő megtanulom hogy 10 percen nem múlik semmi.

Sajnos minden nap ér minimum öt ehhez hasonló atrocitás, már azon is gondolkoztam, hogy talán velem van a gond, de én mindig próbálok lehúzódni, hogy elférjenek, illetve szabályosan közlekedni, de másoknál épp az ellenkezőjét tapasztalom: mintha direkt az lenne a céljuk, hogy másokat feltartsanak.

Délután a párommal buszra szálltunk, tele volt, le akartunk szállni, időben jeleztünk, fel is álltunk, szóltunk az előttünk állóknak, hogy majd szeretnék leszállni, ők meg se mozdultak annak érdekében, hogy mi kerüljünk az ajtóhoz közelebb, még akkor sem, mikor megállt a busz. Végül nagy nehezen sikerült átverekednünk magunkat, mire valaki beszólt, hogy "jókor jut eszetekbe hogy le akartok szállni, mért nem jöttetek az ajtóhoz mikor még nem állt meg a busz".

Szívem szerint egy lakatlan szigetre vagy az emberiségtől több kilométerre lévő tanyára költöznék.

Csak én látom ennyire reménytelennek az embereket vagy másokkal is történnek ilyen esetek napi szinten?