Csúnya emberek, főleg srácok/pasik! Nektek az előnytelen külsőtök miatt mennyi önbizalmatok van? Hogy tudtok a mindennapokban élni?

Nyilván legyen ápolt a külsőd. Azon túl tökmindegy. Ha ennyire neurotikus vagy, az kifelé is látszik. A férfiaknak nyilván nem fog senki bókolni, de ha odafigyelsz a magjelenésedre (ne legyél koszos, ápolatlan), ahhoz társítasz egy elfogadható emberi természetet, akkor kész is vagy.

A kisugárzás fontosabb nőnél is férfinél is, mint a külső megjelenés. Ha azon rinyálsz, hogy csúnya vagy, az meg is fog rajtad látszani. De ha tudod lazán venni a dolgot, nem az lesz a legelső benyomás rólad, hogy csúnya vagy. Én pl. azon rinyálhatnék, hogy vékony az alkatom, de kb. lesz*rom, és gondolom, ez látszik is rajtam. Néha férfitársaságban előjön, hogy "csirke" vagyok, de én is poénkodok és röhögök rajta.

Én szerintem csak egy kicsit átlag alatti vagy átlagos vagyok, mindenesetre nem vagyok vészesen csúnya, sem ápolatlan/kövér. A felnőtt ismerőseim gyakran dicsérnek, hogy milyen szép/ csinos lány vagyok, viszont a fiú osztálytársaim undorodnak tőlem, olyannyira, hogy a székemre sem hajlandóak ráülni. Elég nehéz így élni, hetente legalább egyszer sírok, önbizalmam képzelheted mennyi. Nem értem, miért kell velem így viselkedni, ápolt vagyok és viszonylag vékony, és az arcom se annyira vészes. Főleg úgy, hogy a csúfolóim az alacsony, túlsúlyos, nem túl jóképű fiúk szoktak lenni, a helyes fiúk nem szórakoznak rajtam, vagy nem ilyen látványosan. 16)L

Én gyűlölök ruhát vásárolni, vagy tömegbe menni, úgy érzem, hogy mindenki engem néz, hogy milyen dagadt vagyok, milyen összevissza göndörödő a hajam, milyen szarok a ruháim stb. Nulla az önbizalmam, szemüveges vagyok, barátnőm se volt még 17 évesen, érthető okokból. Utálom magamat, amiért nincs akaraterőm lefogyni, amiért nem vagyok képes szocializálódnak. Igazi barátaim nincsenek, osztályomból így kb mindenkivel jóba vagyok, de ha páros munka van, mindig a csendes srácot kapom. Van egy nyári tábor, ahol vannak barátaim, egész évben ott érzem magamat a legjobban, de az is csak 3 hét az évben, és ott se végig érzem magam jól. Hogy hogyan tudok a hétköznapokban élni? Egy átlagos napon így néz ki: felkelek, általában nem tudok itthon reggelizni, mert fél hatkor kell kelnem, és néha elalszom. Utána az általános reggeli családi üvöltözés a leglassabbal, veszekedés, néha még a kocsiban is. Ha 5 perccel később indulunk a kelleténél, még el is kések, olyan a forgalom. Beérek, első órát általában végig alszom, mert 5-6 órákat tudok aludni átlagban, utána veszek valamit a büfében reggelivel, amiért szintén frusztrált leszek, mert egyből az jut eszembe, hogy mindenki azt gondolja, hogy ilyen dagadt és mégis fehér kenyeret/kakaós csigát/ croissantot eszik. Más nem nagyon van a büfénkben csokiszeleteken kívül. Azt egyedül megeszem a szekrénytermünkben, aztán ezt így tovább, amíg el nem jön az utolsó óra. Utána elindulok haza, általában egyedül, mert aki arrafele menne amerre én, ritkán végez velem egy időben, így végig zenét hallgatok és játszok a buszon. Persze marha jó érzés nézni a párokat, akik suli után mennek együtt haza, és filmeznek, nevetnek vagy mittudomén. Ha odaérek a busszal, vár még rám egy jó kis 20 perces hegynek felfele séta, általában sárban, hogy megfűszerezze a dolgokat egy kicsit. Ha hazaérek, leülök egyből a gép elé, majd mikor kb 9-kor észreveszem magam, megint elszégyellem magam, hogy mekkora kocka sz*r vagyok, és megint nem csináltam semmit egész nap. Utána szüleim megjönnek, lecsesznek egy-két dologért, majd végül lefeküdhetek, általában veszekedés után, hogy aztán éjfélig telefonozzak az ágyamban fekve, mert nem akarok elaludni a rendszeres rémálmaim miatt, amiben leginkább a tanárok és ismerőseim általi megszégyenítést kell végigálmodnom, amikor a szememre vetik, hogy mekkora egy senki vagyok. És minden kezdődik elölről másnap. Öngyilkossághoz gyáva vagyok, meg nem is tartom megoldásnak, de tényleg nincsen semmilyen motivációm vagy életcélom a mindennapokban. Nem igazán tudom, mi visz előre, mikor legszívesebben egész nap a gép előtt ülnék, amivel el tudok szakadni egy kicsit legalább a valóságtól. A spórolt pénzemet is egy jó gépre költöttem, amiért kaptam is szüleimtől fejmosások tömkelegét. Remélem jól kifejtettem a válaszomat a kérdésedre.

Nincs önbizalmam, bár eddig sem nagyon volt... Egy lánynak sem kellek a kinézetem miatt, pedig vágyok már egy barátnőre, de ez egyenlőre csak álom....... Ha jól néznék ki, akkor lenne barátnőm, de a genetikai adottságaim miatt nem kellek senkinek........ Mondjuk megértem. Egy lány sem járna elálló fülű fiúval............................. 20/F