Miért szokták azt mondani az emberek, hogy ha túl sokat válogat valaki (párválasztás terén) akkor még a végén egyedül marad?

Ugyanebben a cipőben voltam 22 éves koromig fickó létemre. Az azóta eltelt 16 évben gyönyörűen megvoltunk kettecskén azzal a lánnyal, aki ugyanúgy kiválasztott engem, ahogy én őt. Neki sajna fiatalon becsusszant egy türhő, kicsit az elején bántott, hogy nem szüzen találkoztunk, de elmúlt ez, nem lényeges ekkor már igazából. Fura birtoklásvágy ébreszti, ami fiatalon elmúlik remélhetőleg mindenkinek, aki kicsit is él a fejében. Nekem is voltak lánykák, visszagondolva mindkettő hülye kis fruska volt, az első ráadásul elég repedtsarkú is, tök fiatalon. Undorító volt, nem volt meg a hullámhossz sehogy se. Akkor kezdtem "válogatni", eléggé megkésve. De ez mind felöltözve történt még. Ennek ellenére a mai napig bánom, hogy egyáltalán arccal feléjük álltam valaha is. Gondolom nagyképű tetűnek tűntem volna a szemükben, de megérte volna simán. Az első mindig első marad, nem kellene elkötyavetyélni, ahogy ezek a mocskosul felvilágosult, valójában igen legalja gondolkodású tucatemberek.

Ez a legrosszabb egyébként, hogy rengetegen vannak, és azt hiszik, hogy demokráciája válogatja, ki számít hülyének. Pedig a hülyeség abszolút, legföljebb nekik onnan belülről nézve a feje tetején álló világ mást mutat. Teljesen mindegy, mennyien vannak, ugyanúgy nem vezet sehova, amit csinálnak. Ismételhetik akárhányan, akárhányszor. Az aranycsináló alkimistákat idézik, akiket gondolom ugyanígy az ideg evett rommá, míg végre feladták valahogy... :D

Ne add fel a nyugalmadat, csak ha valami édes bonyodalom kezd kibontakozni! Ennél jobbat nem lehet kívánni annak, aki egyébként is a jó úton szándékozik maradni.