Van valakinek a környezetében pszichopata ember?

Látom, leakadt a GyK :-D

A pszichopata személyiségzavar nem gyűjtőfogalom, a skizofrénia más, a bipolásris depresszió is más. Nem tartoznak a pszichopátia alá.

A bipol-ok tényleg szélsőséges hangulatváltozásra képesek (ebben például hasonlítanak a borderline személyiségzavaros emberekre, csak az időintervallum más).

A pszichopatát viszont pontosan a stabil hangulat jellemzi, nem lehet kihozni a sodrából; nagy a stressz, de ő "óriási lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot.

A szociopata ezzel szemben (bár sokban hasonlít) hajlamos szélsőséges érzelmi kitörésekre, összetör valamit, megüt valakit, mert ilyenkor nincs kontroll.

A pszichopata tudja, hogy mi a valóság, ő nem vesztette el a kapcsolatot a valósággal, tehát ez a személyiségzavar a valóság érzékelését nem befolyásolja. Tehát, ha például mondjuk valakit becsap, pontosan tudja, hogy becsapta és a másik mondjuk hajléktalan lett (hogy legyen egy szélsőséges példa), mindössze ez nem érdekli, mert nincsenek morális szempontjai. De azt tudja és érti, hogy a másikat elintézte.

"és ők tényleg nem tudnak szeretni? szerelmesnek lenni?"

Sosem értettem, hogy ezt honnan veszik az emberek, mindig van valami cél :)

Mesélhetnék az én boldog, gondtalan szociopata életemről - voltam már szerelmes (igaz nem sokszor, kell hozzá idő hogy kialakuljon + "valami").

Ez a "valami" a kulcskérdés, leginkább, az ahogy viszonyul hozzám a másik - felnőttekkel nehéz kijönni (olyan negatívak, aggódnak, félnek, szomorúak, sajnáltatják magukat - ami nekem sosem ment, és nem is lehet röhögni amikor valaki a bajait meséli).

Szóval "valami" pl. a rokonomnak van macskája és kutyája - a macskát otthagynám meghalni, a kutyáért viszont meghalnék :)

Ez úgy alakult ki, hogy fázott a kezem, megfogtam a kutyát - kiskutya, vacogott, de hagyta, és olyan furán nézett rám "Nem jó, de segítek." és ha pl. elestem, odajött "segíteni" - Na ekkor tudtam, hogy (habár ő nem tud) kölcsönösen bármire képesek lennénk egymásért.

És ez az érdekes benne, hogy egy állattal, vagy gyerekkel sokkal jobban ki tudok jönni - a felnőttek valahogy máshogy gondolkodnak. Emlékszem a suliban egy kérdésre "Ha kiesik a vonatból a gyereked, utánaugrasz, vagy meghúzod a vészféket?" Mindenki olyan biztosan érvelt valami mellett, én tudtam: "Nem esik ki!"

Mert a szociopatáknál a környezet egyszerűen nem számít - mindegy hogy éppen a kalauz kéri a jegyedet, vagy verekednek, a melletted ülő szívrohamot kap, bármi... pont mint a terminátorban :)

26/F

"és ők tényleg nem tudnak szeretni? szerelmesnek lenni?"

Sosem értettem, hogy ezt honnan veszik az emberek :)

Mesélhetnék az én boldog, gondtalan szociopata életemről - voltam már szerelmes (igaz nem sokszor, kell hozzá idő hogy kialakuljon + "valami").

Ez a "valami" a kulcskérdés, leginkább, az ahogy viszonyul hozzám a másik - felnőttekkel nehéz kijönni (olyan negatívak, aggódnak, félnek, szomorúak, sajnáltatják magukat - ami nekem sosem ment, és nem is lehet röhögni amikor valaki a bajait meséli).

Szóval "valami" pl. a rokonomnak van macskája és kutyája - a macskát otthagynám meghalni, a kutyáért viszont meghalnék :)

Ez úgy alakult ki, hogy fázott a kezem, megfogtam a kutyát - kiskutya, vacogott, de hagyta, és olyan furán nézett rám "Nem jó, de segítek." és ha pl. elestem, odajött "segíteni" - Na ekkor tudtam, hogy (habár ő nem tud) kölcsönösen bármire képesek lennénk egymásért.

És ez az érdekes benne, hogy egy állattal, vagy gyerekkel sokkal jobban ki tudok jönni - a felnőttek valahogy máshogy gondolkodnak. Emlékszem a suliban egy kérdésre "Ha kiesik a vonatból a gyereked, utánaugrasz, vagy meghúzod a vészféket?" Mindenki olyan biztosan érvelt valami mellett, én tudtam: "Nem esik ki!"

Mert a szociopatáknál a környezet egyszerűen nem számít - mindegy hogy éppen a kalauz kéri a jegyedet, vagy verekednek, a melletted ülő szívrohamot kap, bármi... pont mint a terminátorban :)

26/F

Nem olvastam el mindent választ, de TR75 válaszai nagyon jók.

Nálunk: unokaöcsém-van családja is, de egyszerűen érzem (és az apám is), hogy szerepet játszik. Nagyon kedves és megnyerő tud lenni (annak látszik), közben néha kibukik a lóláb. Mindig higgadt, anno egyszer szemtanúja voltam annak, ahogyan az anyját kínozza verbálisan, de higgadtan, nyugodtan, lényegében egy eltűnt könyvet keresett rajta...ami aztán az ő cuccai közül kerül elő.

Még közelebbi: a bátyámnak vannak még hasonló dolgai.

Nem érez sajnálatot, empátiát, és ha szüksége van pénzre, akkor elbájolog mindenkivel. Semmibe nézi mások tulajdonát, de az ő szobájában (apáméknál lakik) minden az élére van állítva. Simán kihasználta a barátait is anyagilag, és nem érdekelte utána az adott barát baja.

Egyszerűen mintha nem lenne a tetteinek következménye, úgy él, nem érzi a dolgok súlyát.

Párszor konfrontálódtam vele, hát az borzasztó volt, teljesen megváltozik az arckifejezése, a nézése...

Volt, hogy nagyanyánktól elszedte a nyugdíját szívfájdalom nélkül, a halála napján meg simán elment bulizni.

#27

Sokkal gyakoribb mindkettő, mint azt gondoljuk, valószínűleg mindenkinek van az ismeretségi körében valamilyen személyiségzavaros egyén, de vannak olyanok, akik be tudnak illeszkedni (nem gyógyultak, mindössze belátják, hogy ez a helyzet, és hogy ez nagyban megkeseríti a környezetük életét).

Persze, nem mindenki pszichopata, aki önzően és szenvtelenül viselkedik, nem mindenki szociopata, aki hirtelen feldühödve szétveri a berendezést, nem mindenki border, aki manipulálja a környezetés és stb. Ezek lehetnek emberi gyengeségek is. Ezért nem szabad csak úgy ráfogni valakire, hogy ilyen-olyan(-amolyan).