Önsanyargató/motiválatlan emberként tényleg könnyebb az élet?

Bár én máshogy vagyok ilyesféle típus. Jó tanulóként lediplomáztam. De sosem szerettem idegen munkahelyen dolgozni. Ezért munkanélküliként is nagyobb király szoktam lenni mint mondjuk egy olyan mérnöki pozícióban amire azt mondták ismerőseim mikor megtudták hogy: "Tényle-e-eg?". Mert szerintük az egy csúcs lehetett hogy rabszolgaként megvannak a jó anyagiak, magánélet és szabadidő meg nulla másodperc. Míg munkanélküliként szabadon meg kizárólag a saját életem építhettem. Számomra meg az volt az említett "Tényle-eg!", vagyis a csúcs. Például olyan elektronikai terméket fejlesztettem ki amit később gyártottam is. Ez további szabadságot biztosított. Vagy a szüleim gazdaságában tevékenykedtem és nem mások profitját termeltem. Vagy sokat utaztam a világban és úgy hogy sosem siettem, nem szabta meg senki hogy mire kellene hazaérnem mivel magam döntöttem úgy hogy évi 365 nap szabadságot adok magamnak. Ha éppen sok mozgásra vágytam akkor egy kényelmes kerékpáron indultam neki Európának. És jobban tetszett az út közben talált kristálytiszta patakban megfürödni mint korábban a céges bulik luxusszállodájában majmolni azt mint ha hű de élvezném. Nem értem mit kellett volna azon élveznem hogy láthattam azt hogy milyen pazarul mulatnak az egykori elvtársak a tisztességes dolgozók verítékéből miközben az ország nagy részének még a téli fűtés is gondot jelent. Na ezért nem élveztem az idegen munkahelyeket, a másoknak végzett munkát.

Ja és hogy pofára estem-e a leírt "lazaságom" miatt? Azért hogy korábban rabszolga voltam a diktatúrában, azért egyértelműen pofára esve érzem magam. De azért hogy a SZABADSÁG-ot választottam, életem legjobb döntése volt.

Könnyebbnek lehet, hogy könnyebb, de biztosan nem jobb.

Semmi vágyad nincs a jövőre nézve? A szüleid nyakán akarsz lógni mindig? És ha ők már nem lesznek, egyedül megöregedni?

Nem akarsz párt magadnak, családot? Miben leled a boldogságod?