Akik maximalistának vélik magukat, milyen mértékben azok?

Nem hiszem,hogy létezik olyan ember aki azt gondolja magáról,hogy mindenben a legjobb és tökéletes. Maximum ezt mutatja a külvilágnak.

Én pl az átlagnál intelligensebbnek és életrevalóbbnak tartom magam.

Nagyon sok mindent elárul az emberről a világról alkotott képe,a véleménye bizonyos dolgokról...és hát a helyzet siralmas.

Persze az is lehet,hogy a többség átlag alatt van és én csak egy átlagos vagyok.

Amire viszont határozottan tudom mondani,hogy maximális az a precízségem.

Igazából mindig is tudtam ezt magamról,de mikor egy állás interjún egy precízség mérő teszten vettem részt és 100% lett akkor tényleg nem maradt kétségem. :)

1, Nézőpont kérdése a dolog, de talán 60%-ban;

2, A munkámban;

3, A részletekre, a másnak "semminek" vélt dolgokra nagyon figyelek;

4, Nem közösségben akarok a "legjobb" lenni. Nem.

5, Egy ideig nagyon zavart, de kezd nem érdekelni a dolog;

6, Bele, mert látom, hogy van nálam jobb, ügyesebb;

Én maximalista és perfekcionista vagyok.

Mit értek ez alatt? Hogy minden tőlem telhetőt megteszek valamiért,de azt úgy hogy a lehető legkevesebb hiba legyen benne.

Tisztában vagyok vele,hogy a többiekhez viszonyítva eltörpülhet mindaz amit teszek,de ha mindent megtettem és azt a lehető legjobban,akkor független attól,hogy sikert értem el avagy nem,nem hibáztatom magam.

Miben akarok a legjobb lenni? Mindenben, tőlem a lehető legjobb módon.

Miben mutatkozik meg? Lásd fennebb.

Mások is vannak jobbak. Igen,ezért ők a "példaképeim". Figyelem őket,tanulok tőlük,míg jobbá nem válok. Ők motiválnak,hogy napról napra jobb legyek.

Nem bolondulok bele,mert a megtett út is sokat számít. Ha megnézem,hogy honnan jutottam el idáig és hogy a másik ember honnan hova jutott. Lehet,hogy jobb mint én,de nem biztos,hogy annyit szenvedett ezért,mint én. S mint már mondtam,jó motiváció.

Nem,nem hiszek a tehetségben. Vagyis az,hogy valakinek van adottsága valamihez,az pontosan a fennebb említett "honnan hova" részbe felel meg.

Van aki pl tehetséges rajzban. És játszi könnyedséggel húz tökéletes vonalakat. De ez nem jelenti,hogy én képtelen vagyok rá. Biztos,hogy 2x annyit kell gyakoroljak s hogy sokkal több időbe telik,de ha megközelítem egy ilyen tehetséges embernek a szinvonalát,akkor büszke leszek,még akkor is,ha ő jobb nálam. Van erre egy angol mondás:"we are not the same. You were born,i was made." És ezért leszek büszke.

Soha nem elégszem meg semmivel,addig,amíg az lehetett volna jobb is. (És mindig lehet). Ezért folyamatosan igyekszem fejleszteni magam,lehetőleg minden téren.

Ugyan ez meglátszik egy kapcsolatban. Minden tőlem telhetőt megteszek,hogy az jól működjön. Amennyiben mégis véget ér,nem fogom magamat vádolni,hisz legjobb tudásom szerint cselekedtem. Persze nem jelenti azt,hogy nem gondolkodom el azon,hogy hol hibázhattam s miket lehetne még fejleszteni.

Ha van kérdésed,nyugodtan írj.

én a munkámban vagyok maximalista, legalábbis a többiekhez képest mindenképpen.

szinte hiba nélkül csinálok meg minden feladatot, pedig nagy a nyomás, sok a feladat, kevés az idő. többet is csinálok sokkal, mint a többiek.

Nem tudom, miért. Nem akarok ilyen lenni, én is nyugodtan, lazán akarom felfogni, de egyszerűen nem sikerül, mindig mindent jól akarok csinálni.

A munkán kívüli életben ott jelenik meg a maximalizmus, hogy szeretnék "mindenben" jó lenni. Igaz, hogy nem vagyok egyenként maximalista/a legjobb a dolgokban, de sokoldalúságban igen. A mindennapi életben tájékozott próbálok lenni (politika - bár ez megy a legkevésbé, de minden nap elolvasom a híreket), az irodalomban, a művészetekben, az építészetben, design területén: folyamatosan olvasok, vagy máshogy fejlesztem magam. Természettudományos kérdésekben, egészséges életvitelben is folyamatosan tájékozódom. Sportolok, hogy ne legyek egy "féloldalas" értelmiségi. Nyelveket tanulok. Az öltözködésemet is folyamatosan csiszolom, hogy lehetőleg szinte mindig elegáns/csinos legyek. Alapvetően rendetlen vagyok, de nap mint nap teszek érte, hogy ezen a területen is fejlődjek. És még így is sok olyan szokásom maradt, amin változtatni kell, pl. hogy ide írogatok.

Szinte mindenhez hozzá tudok szólni érdemben (a tv műsorokat, celebeket kivéve, mert a szennykultúrát viszont kiiktattam) és látom az emberek arcán a megrökönyödést, hogy ezt meg ezt is tudom, hozzá tudok adni a beszélgetéshez, pedig más és más témákról van szó, és ezt pl. szeretem, mert érzem, látom, ahogy épül a tudásom. szerintem jó a memóriám és tényleg megjegyzek nagyon sokmindent, amit az évek során olvastam. Sajnos nehezen találok magamnak érdekes beszélgetőpartnert, aki viszont engem nyűgözne le. Pedig nagyon vágyom erre.