Mit tegyek, hogy őszintén le tudjam sz@rni mások véleménynét?
Néhány éve még olyan voltam, hogy alig mertem ránézni másokra megszólalni meg végképp nem. Óvodás koromban a szűk családon és szomszédon kívül senkivel sem voltam hajlandó beszélni. Az egyik nagyapám úgy halt meg, hogy soha nem szóltam hozzá de az okát nem tudom. Óvodában volt 2 barátom, velük beszéltem és senki mással nem, még az óvónénikkel sem. Általános iskola 1. osztályban sem voltam hajlandó kommunikálni a tanárnénivel egy ideig. Aztán lassacskán beláttam, hogy elég idős vagyok már és nem csinálhatom ezt. Sosem voltam beszédes de azért elkezdtem kibontakozni. Iskolában (általános, közép) ha volt valami érdekes téma órán én csak nagyon ritkán mertem megszólalni és hozzáfűzni a saját véleményemet vagy történetemet. Szerintem nem azért mert féltem, hogy más mit fog gondolni csak mielőtt megszólaltam heves szívdobogásom volt, mintha legalábbis az életem múlna azon a pár mondaton. Végül vagy megszólaltam vagy nem. Nagyon idegesítő volt ez nekem. Ha meg is szólaltam, többször előfordult, hogy senki nem vette észre így inkább ültem csendben tovább. Mai napig nehezemre esik elmenni valahová egyedül mert még mindig megfordul a fejemben, hogy mások mit gondolnak rólam. Ha át kell mennem a zebrán akkor is hülyén érzem magam. Van, hogy inkább nem is a zebrán megyek hanem kicsit arrébb és megvárom míg az összes autó elmegy. Egyszer már majdnem megbüntettek emiatt. A céljaimat se merem felvállalni senki előtt. És személyesen nem bírok nemet mondani egy teljesen idegen embernek sem. Ha megállít valahol egy árus, hogy vegyek ezt meg azt, mondom, hogy nem kell köszönöm és tudom, hogy nem fogom megvenni de erősködik és nehezen jön ki a számon a nem szó. Olyan jó lenne úgy élni, hogy nyugodtan elmondhatnám bárkinek a céljaimat anélkül, hogy napokig gondolkodnék a negatív véleményén amit mondott. Vagy minden gondolkodás nélkül átmehetnék a zebrán, elmehetnék fiatalok mellet. Mert ha nevetnek, azt hiszem rajtam nevetnek. De ha rajtam nevetnek, akkor sincs semmi. Mit tegyek, hogy végre éljek és ne akarjak megfelelni senkinek? Főleg nem tök idegen embereknek. Van párom, mióta együtt vagyunk sokat javult a helyzet de nem az igazi sajnos.
20/L
Őszintén szólva szerintem neked szociális fóbiád van. Nekem is ugyanilyen volt régen, de azóta javult egy picit.
Pszichológusnál voltál már?
Én is ilyen voltam, még mindig van, hogy előjön ez a félelem, hogy mit szólnak mások, rettenetesen izgulok egyfolytában, meg se merek szólalni. Nincsen véletlenül önbizalomhiányod? Mert akkor először azzal kellene kezdeni valamit, alakítsd magad olyanná, hogy tetsz magadnak (nálam a sminkelés segített, de mostmár, hogy van önbizalmam, beláttam, hogy nincs arra szükségem, de legalább adott egy löketet)
A másik, hogy ha aggódok, hogy ha valamit mondok, vagy mondjuk előadás van, vagy bármi, csak mondogatom magamban, hogy úgysincs semmi közöm hozzájuk, ha az előadást elrontom, hát ez van, én is ember vagyok, és ők úgyse ismernem igazán, hisz semmi közük hozzám, véletlenül sodort minket össze a szél, lehet, hogy soha többé nem is találkozunk, ha meg véleményt akarsz kinyilvánítani, de nem mered, csak gondolj arra ,hogy nem nem vagy kevesebb, mint a többi ember, ők nem többek, mont te, lehet, hogy nem értenek egyet, de minden ember más, lehet más véleményed, ha nem egyezik a többiekével, hát nem egyezik, ez van. Fejleszd a kommunikációs készségeidet, hiszen ha egyszer egy gyereked, neked kell majd őt megtanítanod boldogulni az életben.
Te jó ég, szóról szóra ugyanígy vagyok. A zebrán is meg minden.
Ha tömeg van a buszon, úgy érzem, miattam nem férnek el mások.
Remélem meg tudunk változni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!