Van itt valaki, aki gyerek/kamaszkorában zárkózott, szégyenlős volt, de mára megváltozott? Hogyan?

Az voltam úgy 17-18 éves koromig, aztán jött az egyetem, hogy a saját lábamra kellett állnom. Elkezdtem kondizni, bokszolni, jól öltözni, igényes lenni magammal szemben. Szereztem egy igencsak 'alpha male' barátot, akitől rengeteget tanultam viselkedésben, életfelfogásban, a nők terén, mindenben.

Szerencsésnek mondhatom magam, sokkal jobban szeretem a világot ebben az új testemben.

25/f

Annyira azért nem voltam zárkózott már akkor se, de némiképp jobban magamnak való voltam, mint most.

A gimi után viszont elmentem egy szakképző suliba tanulni, ahol egy remek új osztályt kaptam és mind az osztálytársaim, mind az új tanáraim, pozitív irányba terelgették az önbizalmamat.

Életem egyik legjobb évei voltak, sokkal nyitottabb és életvidámabb emberként kerültem ki onnan :)

22/F

Én zárkózott és igencsak önbizalomhiányos kamasz voltam. Aztán 16 éves koromban meghalt faterom, anyám meg lelépett egy orvos barátjával. Nem akartam intézetbe kerülni, ezért éjszakai vagonrakásokat vállaltam. Feketén és fél pénzért. Így jártam végig a középiskolát. Elhiheted, mire leérettségiztem, az önbizalmam az egeket súrolta. Hiszen önerőből képes voltam eltartani maga, a lakást fenntartani, enni-inni, ruházkodni. Közben persze csajozni is kellett, hogy legyen aki a házimunkát elvégzi. :-))Nyerésre álltam az élettel szemben, és megtanultam, hogy ha akarok valamit tőle, csak magamra számíthatok. De magara aztán nagyon!

58F