Titeket is beskatulyáznak a végzettségetek miatt?
Jogász leszek. Mióta csak elkezdtem az egyetemet, egyre-másra hallgatom, hogy azért vagyok ilyen vagy olyan, azért teszem ezt meg azt, mert jogász vagyok. Nem igazán zavar, csak felmerült bennem. Néha jólesik, mert dicsérnek vele, de volt olyan is, hogy azért nem állt szóba velem valaki, mert egy ügyvéddel rossz élménye volt. :O
Én semmilyen változást nem tapasztaltam magamon eddig. Azért beszélek sokat, azért vagyok türelmes ember stb., mert mindig ilyen voltam, nem pedig az egyetemen szedtem magamra ezeket a tulajdonságokat. Egyszerűen butaság. Ha valaki bunkó, akkor az a diplomája előtt és után is az.
Érdekelne, milyen előítéletek vannak más foglalkozást űzők emberi tulajdonságaival kapcsolatban.
24 N
Filozófiát és magyart végeztem, akkor mindenki beképzelt bölcsésznek hitt vagy elkezdte bizonygatni, hogy mennyire szeret olvasni, mintha a kötelező olvasmányokból feleltetném.
Most én is a jogon végzek hamarosan és máshogy kezelnek, ha kiderül. A suli mellett dolgozom, pénztárban. Tök jól elvoltam a portásokkal meg a boltossal, aki ott dolgozik még de mikor kiderült, hogy jogra járok, volt aki fura lett és azóta nem is beszél velem, pedig előtte már 1 éve ott dolgoztam. De nem érzem úgy, hogy bizonygatnom kéne ilyeneknek, hogy normális vagyok.
Meg mindig kérdezgetnek joggal kapcsolatos dolgokat, hogy ez meg az hogy van, mintha lexikon lennék :D
Jó hülyének is érzem magam, hogy alig tudok válaszolni.
Tegnap volt dolgom egy ügyvéddel, 50e Ft-ot kiszedett belőlem a nagy semmi munkájáért, ráadásul többet ártott, mint használt. És utána kérdezgette folyamatosan, hogy elégedett vagyok-e?
Most meg szét tudna vetni az ideg, hogy így hagytam magam rászedni, rosszul is jártam, nem is segített, és még ki is szedett belőlem egy csomó pénzt(a munkájához mérten)
Semmi baj a jó szakemberekkel, akik tényleg dolgoznak, és megkérik az árát, de az a baj, hogy a 2 alá diplomával is ugyanúgy dolgoznak, bármely szakterületen, és ezek a kontárok végül nem is szakmabeliek lesznek, hanem vérbeli: uzsorások, zsarolók, üzletelők, seftesek, trógerek, stb.
#14 - tőlem 80-nat húzott le egy, kb 6 éve egy ajándékozási szerződés miatt. Gondolom annyit tett tevőlegesen, hogy kikérette (a titkárnőjével) a doksikat a Földhivataltól és aláírt négy papírt. Egyébként rém kedves volt, nagyon fiatal, friss praxis(?), rém kedves, helyes, csinos.
El kellett könyvelnem, hogy ugyanezzel a kondícióval más is keres ennyit, tanulás nélkül, csak ő az utcán.
Mondjuk ez már nem annyira tartozik ide, de az osztalyzatok messze nem tükrözik valaki tudását és elhivatottságát. Az egyik csoporttársam úgy lesz jogász, hogy mindent kipuskázott éveken át és egyszerűen ostoba, nemtörődöm és köze sincs a valósághoz. Én mindent egyedül értem el, segítség nélkül és lehet, hogy sok a 2esem,de minden szakmai gyakorlatom kiváló volt és pontosan tudom, hogy milyen hiányosságaim vannak és a munkám során ezeket fogom fejleszteni.
...
Minden szakmában vannak rossz emberek..
#12 #13
Ez olyan, mint amikor megtudják hogy biológus vagyok és azonnal rámutatnak egy random növényre vagy állatra: és ez mi latinul? :D Mintha latinszótár lennék :D Oké, tanultam növény- és állatrendszertant bsc-n, elég sok mindennek emlékszem is a latin nevére de tankönyv nem vagyok, egyébként meg a szakirányom is egész más lett, nekem bacik, vírusok és más kórokozók neveit kellett megtanulnom, de azokra valahogy senki sem kíváncsi. A másik kedvenc, amikor megkérdezték: laborban dolgozol, akkor tudsz injekciót adni is meg minden? Aztán elképedtek, hogy nem, soha életemben nem adtam injekciót és nem is fogok, mivel az én feladatom nem ez. Beteggel nem is találkozom, csak a DNS-üket izolálom és abban kórokozókat keresek. Válasz csalódottan: áh azt hittem injekciót is tudsz...
A nyelvszakkal kapcsolatban meg volt már, aki beszólt, hogy miért használok szótárat fordításnál, hiszen ha ilyen szakos vagyok, akkor könyv nélkül kellene tudni fordítani nem? Hiába magyaráztam, hogy egy fordítónak is kell szótár, hogy az adott szó összes jelentése közül a legmegfelelőbbet választhassa ki, illetve hogy az idegen nyelvű és a magyar szöveg stilisztikailag is jó legyen, hiszen tükörfordítani egy program is tud. Szintén csalódás: áh, akkor te nem is tudsz minden szót...
:D
#15, ez volt a tanulópénz, én ügyvédnek, jogásznak, legfeljebb egy zacskó cukrot adok a munkájáért.
Kb ugyanannyit ér az is.
Most még azon izgatom magam, kiszedem az eddig neki adott pénzt belőle valahogy, ha nem jön össze, még a NAV-ot is a nyakába akasztom(számlát naná, hogy nem adott)
Egy kis simlis, sunyi k..va volt a csaj az én esetemben.
Gondolom nem véletlenül küldenek sokszor egy kis tanonc cicuskát ilyen ügyekhez, hátha jobban hat így a kedves "ügyfélre"
#19, azért korrigálom magam, a kérdezőt nem szeretném megbántani, ő is egy fiatal hölgy, vannak szakterületek, ami nagyon munkaigényes, és megéri az árát.
Csak evvel a szakmával is az a gond, interneten már utána lehet járni mindennek, én már a sokadik keresetlevelet nyújtottam be a bírósághoz, önerőből, sikerrel.
Bocs kérdező, sok sikert, jó ez a szakma, csak tudni kell, kiből kell kiszedni pénzt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!