Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit tegyek, hogy kövérként...

Mit tegyek, hogy kövérként nőként kezeljenek?

Figyelt kérdés

Előre is elnézést kérek, hogy hosszú lesz csak még soha senkinek nem beszéltem erről. És lehet, hogy néhol zavaros is lesz mert most telefonról írok és nem annyira áttekinthető így.


Régen fiús lány voltam. A fiús dolgok érdekeltek mint például a rock zene, kamionok, autók, motorok, szerelés, katonák stb. Mivel apukámnak nem volt fiú gyereke így még örült is ha érdeklődtem vagy segítettem az autószerelésben. Megtanultam kereket cserélni már 10 évesen. Fekete és fiús cuccokat hordtam. Általános iskolában is inkább a fiúkkal lógtam a suliban és azon kívül is. Sok fiú barátom volt, így egyértelműen csak havernak tekintettek. 5-6 éve valami megváltozott és felhagytam majdnem az összes fiús szokással, érdeklődéssel de a férfiak mintha továbbra sem tekintenének rám igazi nőként és ez nagyon elszomorít. Pedig már nem hordok fiús ruhákat sem. A személyiségem is nagyon sokat változott és szerintem pozitív irányba. Régebben lelkileg olyan voltam mint egy darab fa, most meg sokkal érzékenyebb, megértőbb, kedvesebb, segítőkészebb vagyok. A legtöbb ember úgy tesz mintha meg se látna, a férfiak is teljesen másképp viselkednek velem mint más nőkkel. Eddig azt hittem, hogy azért mert nulla az önbizalmam de már szereztem valahogy egy kicsit. Sokkal magabiztosabb vagyok mint 1-2 évvel ezelőtt de még nem az igazi. Alacsony vagyok és mellé kövér, pcos betegségem van (ami leginkább abban mutatkozik meg, hogy kövér vagyok, túlzottan szőrösödöm de szerencsére látható helyeken nem feltűnően és rendszertelen a menstruációm) és az arcom sem túl szép, legalábbis szerintem arcra sem vagyok szimpatikus sokaknak, de nem mondanám azt, hogy én vagyok a legcsúnyább. Sosem akartam topmodell lenni, ha egyszer sikerülne lefogyni akkor is szeretném ha maradna rajtam pár plusz kiló. Női szemmel nézve jobban tetszenek a teltebb nők. A suliban van egy felnőtt nő aki hasonló alkatú mint én csak magasabb egy 15-20 centivel és annyira nő, hogy hihetetlen. Ha pasi lennék tuti, hogy egész nap bámulnám :D


Igaz már 3 éve van barátom aki mindig mondja, hogy mennyire szép vagyok de nekem valamiért úgy tűnik, hogy csak megszokásból mondja már. Nem akarom, hogy mindenki engem bámuljon de rosszul esik, hogy más emberektől sosem kapok pozitív visszajelzéseket. Ha egy lány ismerősömmel vagyok valahol akkor a férfiak mindig csak őket nézik meg esetleg szólnak valamit. Tudom, nem kell adni azokra akik az utcán utánunk szólnak de többször előfordult már, hogy egy szintén duci barátnőmmel sétáltam az utcán és pár pasi előtt elmentünk és rögtön az volt, hogy "uuu, nézd már a szőkét" a szőke a barátnőm. Hiába jelentéktelen emberek voltak, később sírtam is emiatt. Azért mert engem pozitív értelemben sosem vesznek észre. Tényleg soha senki nem mutatja ki, hogy tetszenék neki és ez baromira rombolja azt a kevés kis önbizalmamat. Szökőévente egyszer kapok 1 pozitív visszajelzést de olyantól aki a legyet is ... ha nem repülne el, ráadásul egyáltalán nem tetszik. Tudjátok, a tipikus munkás ember aki 20 évvel idősebb, bajszos, igénytelen. Ezt nem sértésnek szánom, biztos ismeritek az ilyesmit. Mindezek ellenére jó embernek tartom magam és csak reménykedem, hogy egyszer engem is észrevesznek majd. Próbálok közvetlenebb, nyitottabb lenni de hiába. Ilyenkor szoktam teljesen bezárkózni de azt sem veszi észre senki. Irtó rossz ez.

Mit csináljak szerintetek? Azt hiszem a kövérségem tehet erről, de nem biztos. Azt akarom, hogy így is elfogadjanak és kedveljenek az emberek!

20/L


2016. dec. 15. 21:54
 1/9 A kérdező kommentje:
Még egy dolgot elmesélnék. Mielőtt megismerkedtem a barátommal, beszélgettem egy 6 évvel idősebb fiúval más lány képeit használva. Végső elkeseredésemben tettem. Minden stimmelt, csak a képek nem. Ez a fiú is hasonlóan szerencsétlennek érezte magát, örült, hogy végre talált egy "szép lányt" aki elfogadja. Pár hónappal később viszont elmondtam neki, hogy mi van. Nagyon összetörtem őt ezzel de muszáj volt megtennem. Kérdezte, hogy miért és elmondtam neki, hogy azért mert különben rám sem néz senki és nagyon vágytam már rá... Kérdeztem is tőle, hogy ha a valódi képemet láttad volna, akkor egyáltalán rám írtál volna?! És azt válaszolta, hogy nem biztos. Nem vagyok csúnya csak... Ezzel nagyjából mindent elmondott. Nem haragudtam meg rá, de rosszul esett.
2016. dec. 15. 21:59
 2/9 anonim ***** válasza:

Sajnos az élet nem igazságos, és ezen nem tudsz változtatni. Ilyenkor azt csináljuk, hogy próbáljuk elfogadni, jó pofát vágni hozzá, és valami másra koncentrálni, amiben jobbak vagyunk. Esetleg kihozni belőle a legtöbbet, amit lehet, aztán vagy elég valamire, vagy nem.


Ami a nőiességet illeti, én a helyedben utánajárnék, hogy hasonló alkatú üzletasszonyok, politikus nők stb. mit hordanak, és próbálnék csinos helyett elegáns lenni. Az is lehet nőies, önbizalmat ad, és jobban is illik a telt alakhoz, mint a manapság nőiesnek tartott, divatos cuccok.

2016. dec. 15. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
En a helyedben tobb noies holmit hordanek, kulsoleg (smink, hajvasalo stb) segitsegevel "nocisednek". Illetve valoszinuleg a regi ismeroseid szemeben "fius" maradsz, probalj uj tarsasagot keresni ahol tisztalappal indulhatsz.
2016. dec. 15. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
Csak egy kövér ember képes arra, hogy átérezze, hogy milyen hátrányokkal és küzdelmekkel élsz. Valószínű a társad is hozzád hasonló emberek között kell keresned, az ő szemük már felnyílt annyira, hogy a kövérség mögött a nőt is meglássák.
2016. dec. 15. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

De miért vágysz ennyire másoknak az elismerésére? Tehát ha a külvilágtól pozitív visszacsatolást vársz el, akkor az sokáig várhatod.


Én pont az ellentetted vagyok, azért tudom. Én magas vagyok vékony, nem nagyképűségből de eléggé topmodell alkatú, szilikonmellű, szép arcú szőke. Azaz a tipikus agyatlan barbibabának kikiáltott valaki, akire szexuális tárgyként tekint 10 pasiból 9. És? Hol érdekelnek ők engem. Van aki szeret, a párom, családom, barátaim. Nekem elég ennyi. A világ, amiben élünk ilyen. Mindenféle emberek vannak benne, olyanok is mint te, mint én, mint a te munkásembereid stb. Tehát az hogy egy bevásárlóközpontban vagy akárhol te azon keseregsz, hogy senki nem akar rád úgy néni, hogy tetszel neki. És ha úgy nézne rád, az neked elég lenne?


De tudod ebben mi a legszebb? Az hogy ha még észre is vesznek, kb 2 perccel később már el is felejtenek. Úgyhogy ne akarj ilyen görcsösen vadidegen emberekből bármiféle pozitívat kicsikarni a külsőd iránt (az utcán veled szembejövőt meg az végképp nem érdekli milyen a személyiséged), mert értelmetlen. Éld az életed, és legyenek olyan kapcsolataid, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Tehát a te közérzeted, és ami a legfőbb a boldogságod, az ne ismeretlenek véleményén alapuljon. Ezt felejtsd el.


Bocs, ha nyers voltam, de olyan dologba lovagolod bele magad, ami teljesen értelmetlen.


25/l

2016. dec. 15. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

A magassagodon nem tudsz javitani, fogadd el.

A sulyodon viszont valtoztathatsz, es javaslom is hogy probald meg mert teljesen mas eletminoseged lesz.

(En 50kg-t fogytam 2 ev alatt, elmondani nem lehet mennyire mas igy az elet)

2016. dec. 16. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm :)

Van egy barátnőm aki nagyon szépen tud sminkelni, néha járnak is hozzá meg most ez is lesz a szakmája. Ő párszor (visszafogotta) kisminkelt de egyszerűen nem áll jól és kényelmetlenül érzem magam úgy. Az egyáltalán nem az én világom. Már egyáltalán nem tartom a kapcsolatot a régi ismerőseimmel. A zárkózottságom miatt nem is volt sok barátom miután felhagytam a fiús dolgokkal.

5-ös, teljesen egyetértek veled csak annyi, hogy a leírtak alapján szerintem neked mérföldekkel több esélyed van mint nekem. Biztos vagyok benne, hogy téged sokkal többen dicsértek már meg őszinte szándékkal, mint engem. Sokáig nagyon gátlásos voltam a betegség miatt de beláttam, hogy csak néhány orvos és én tudom, hogy milyen a testem. Senki más nem tudja azt, hogy hogy nézek ki a ruha alatt. Még a barátomnak se mondtam el 3 év után sem. Ha olyan a hangulatom még mindig képes vagyok bezárkózni és úgymond elbújni mindenki elől mint régen. Olyan szinten féltem az emberektől, hogy nem tudtam elmenni mellettük anélkül, hogy ne gondoltam volna azt, hogy úristen, ez most mit gondolhat rólam?! Ez most tuti rajtam nevet! De jó lenne felvenni Harry Potter köpenyét, hogy ne lássanak. Na ez már nincs, csak nagyon-nagyon ritkán. Azt hittem ha ezt le tudom küzdeni akkor másképp állnak hozzám. Azt mondják, hogy fogadd el magad és mindenki más elfogad majd. Ez az egyik legnagyobb kamu amit valaha hallottam. Nem tetszem magamnak, de sikerült elfogadnom a testemet. A barátommal is interneten ismerkedtem meg, alig mertem vele találkozni pedig figyelmeztettem, hogy milyen alkatú vagyok. Ha nem ismerkedtem volna neten akkor valószínűleg még mindig egyedül lennék. Nem akarok pesszimistának tűnni de ezt az egyet tényleg így gondolom.

Egy szó mint száz, elég rossz úgy élni, hogy soha senki nem fejezi ki a tetszését. Teljesen mindegy, hogy idegenek vagy sem.

Amúgy lehet, hogy siránkozásnak tűnik vagy az is, valójában nem vagyok ilyen típus. Csak jól esik kiírni magamból :D

2016. dec. 16. 09:43
 8/9 anonim ***** válasza:

Kedvesem! Túl sok az önsajnáló szöveg. Szeretnénk látni a problémádat.. miért nem töltesz föl képet? Valószínűleg nem vagy csúnya, csak kevés önbizalommal rendelkezel .Ezt lehet fejleszteni.

25/F

2016. dec. 16. 15:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Nehogy azt hidd kérdező. Megdicsérnek ja, de nem azért, hanem mert akarnak valamit. És ez nagy különbség.


(5-ös)

2016. dec. 16. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!