Szerintetek is igaz, hogy sok ember nem a valodi enjet mutatja "kifele"?

Szerintem is igaz :/

És teljes mértékben hiszek ebben a képben:

[link]

Mindenki szerepet játszik, ez teljesen normális.

Persze a kifelé mutatott kép az valóban része a személyiségének, de csak egy része.

Általában a genetikailag felsőbbrendű pasiknál (magas, nagy csontú, széles, helyes) alakulnak ki olyan alacsony gátlások, hogy nem befolyásolja a viselkedésüket mások jelenléte a legkevésbé sem.

Ahogy haladunk lefelé, úgy erősödnek a gátlások. A legcsúnyább pasik közül némelyiknek egyáltalán nincs önbizalma és meg sem mer mukkanni olyanok jelenlétében, akik nem családtagok vagy közeli barátok, vagy ha meg is szólal, gyakran nem mer őszinte lenni, borzalmasan szubmisszív.

Persze vannak kivételek. Biztosan lehet nagyon helyes, zárkózott fiút is találni, de általában a fent leírtak érvényesülnek.

Szóval eközött a két véglet között mozog, hogy ki mennyire önmaga.

Persze, hogy más kifelé, mint befelé, az élet egy nagy álarcosbál. Gondolj csak egy egyszerű szituációra, bemész egy boltba, és kérdezel valamit az eladótól, ő meg vigyorog, mint a tejbetök, de nem azért, mert annyira örül neked, hanem mert ez a munkája. Lehet, hogy közben a pokolba kíván téged. És még hány, de hány hasonló példát lehetne hozni...

Természetszerűen elrejtjük az érzéseinket, ha kell, ez egyfajta védekezési mechanizmus, ha egy idegennel kontaktusba keveredünk, általában igyekszünk jó benyomást kelteni, holott valószínűleg soha többet nem találkozunk velük. Hazudunk idegeneknek, hogy elérjük, amit akarunk, hazudunk a szeretteinknek, hogy kíméljük őket, és hazudunk magunknak, hogy könnyebb legyen.

De ez nem így van. A személyiség összetett. Máshogy viselkedsz a nagyival, mint a legjobb haveroddal. Máshogy a szerelmeddel és máshogy a tesóddal. Ezek mind a személyiséged részei. És főleg az emberek határozzák meg, akikkel körül vagy véve.

Nekem nagy a szám, ha az ismert társaságomban vagyok, csendes vagyok, ha idegenek közt. Mindkettő az igazi énem, mert az emberekkel való kapcsolatom dönti el, hogy viselkedem.

Ezt nem kell túlgondolni, valójában ez végtelenül egyszerűen zajlik a mindennapokban, és nem is húznám rá a képmutatás jelzőt.

Vannak helyzetek és helyek, amelyek megkövetelnek tőled is szerepeket, viselkedésmódokat. Pl egy munkahely.

De ezen kívül ahogy írta valaki előttem, az emberek is más és mást tudnak belőled kihozni - valakivel te is távolságtartóbb vagy, mert teszem azt nem szimpatikus valamiért vagy nem bízol benne, nem ismered annyira -> az az ember azt fogja mondani rólad, hogy visszahúzódó, zárkózott és csöndes vagy.

Majd 2 órával később a barátnőd kerül melléd akivel be nem áll a szátok és vihogsz, jól érzed magad és órákig eldumáltok.

Most akkor te valóban csendes és zárkózott vagy? Vagy képmutató?

Ezek napi szintű "játszmák", rólam kb az ismerőseim 90%-a - beleértve a főnökeimet és a páromat is- elsőre azt gondolta, hogy egy csened lány vagyok és visszahúzódó.

Nem lepődtem meg, mert suliban is így volt. Majd mikor bizalmamba fogadtam őket, már kiröhögik saját magukat konkrétan ( a főnököm is), amiért ezt hitték, hiszen határozott vagyok, be nem áll a szám, és amúgy jól el vagyok az emberekkel.