Miért nem veszi észre a környezetem, hogy a fölényeskedő külsőm pont az érzékeny belsőmet takarja?

Változtat az önigazolásod valamin? Még mindig mások véleményével vagy elfoglalva, mert kevesebbnek érzed magad, ha kevesebbre értékelnek. Tévhit, hogy több leszel attól, hogy fölényeskedsz, ha másokat elnyomsz. Ezt a saját esetedből is tudhatnád, semmire se tartod azokat, akik veled ezt tették. Nyilván mások ugyanígy vannak veled. Hogy ezt az önvédelemre fogod, semmit sem igazol az emberségden.

Mindenki bírál, ilyenek vagyunk. Nagyon kevesen foglalkoznak azzal, hogy mi van a kulisszák mögött. A nagy arcoddal legfeljebb kiteríted eléjük azt, amit bírálhatnak benned, az általános megítélést meg zokon veszed, metthogy az valójában nem is úgy van. Pedig az úgy van a szemükben.

Ha megérted azt, hogy rajtad és az értékeiden SEMMIT sem változtat az, hogy épp le- vagy épp felnéznek rád, talán képes leszel levenni az álarcot. Különösen, hogy ez most semmit nem javít a megítéléseden. Ha nem az igazi arcod mutatod, nem az igazi arcodat fogják látni.

Gyakran ismételt mondás, hogy "A stílus maga az ember". (Georges-Louis Leclerc, Buffon grófja)

A legtöbb ember nem érzi feladatának azt, hogy másokat nevelgessen, akiről azt látja hogy viselkedése irritáló, azt leírja, ahelyett hogy azon filózna, hogy szegénynél ezt mi váltja ki.

Ha adott embernek nem mutatod ki az érzékeny belsődet, nem fog rájönni hogy ilyen vagy. Ha pedig fölényes és lenéző vagy az illetővel, gyakorlatilag az első benyomással azonnal ellenszenvet ébresztesz a másikban magad iránt, még csak kíváncsi sem lesz rá, hogy amúgy talán más is lehet benned.

Nem ismerlek, nem tudom miken mentél keresztül, aminek ez a "védekező viselkedés" lett az eredménye, de ha túljátszod ezt a védekezést, akkor nem a környezetedben van a hiba, hogy nem látnak mögé. Próbáld lazábban venni ezt az egészet, és ne olyan embereken kiélni a régi sérelmeid akik semmit nem vétettek ellened, hisz mint a példa mutatja, ezzel magadnak is ártasz.

Fordítsuk meg a kérdést:

Ha átlátnának ezen az emberek, akkor mégis mi okod/értelme lenne ezt mutatnod feléjük? :)

Na ugye.

Felvettél magadnak egy viselkedést, mint védekezést, pont azért, hogy az emberek ne lássák rajtad a sérülékenységet.

Most pedig ironikus módon mégis azt a kérdést teszed fel megintcsak, hogy ennek ellenére, miért nem látják a sérülékenységedet?

Én megértem ezt az ok-okozatot, de állandósulni hagyni nem szabad ezt a helyzetet. A kritika meg a lenézés között azért van különbség, a kritikából te is tanulhatsz, ugyanis senki sem tökéletes, mindig van hova fejlődni, így ha okos vagy, azért meghallgatod ezeket, hiszen olykor a javadra tudod fordítani.

(A lenézés persze más, de aki intelligens, az nem éreztet ilyet a másikkal, ergo minek is érdekelne egy ilyen senki ember szava, aki lenéz bárkit is?? Ez a jó kérdés. Számomra egyébként az a senki ember.)

Az igazi magabiztosság pedig nem ott kezdődik, hogy nem fognak kritizálni. Az ott kezdődik, hogy akkor sem érdekel, mit gondolnak rólad, ha fognak. Ezt a fajta szabadságot pedig érdemes elérni és gyúrni rá.