Akik elvégeznek egy gépészmérnök képzést, vagy hasonló komolyabb szakot pl "szívsebész" azok maguktól teszik, vagy családi mintára?
Ezekre a tanulmányokra általában olyanok vállalkoznak akik, a karriert helyezik előtérbe és szinte csak maguknak élnek. A családban is volt főiskolás srác, semmi nem érdekelte egy bográcsozás, egy horgászatra, quadozásra nem jött volna el. Csak tanult, a fiatal évei mind úgy múltak el hogy bár művelődött, képezte magát, de szociálisan teljesen elzárkózott minden emberi tevékenységtől.
Amikor még Ő tanult 24-26 évesen én már 19 évesen álltam először teljes munka időbe, és mai napig dolgozok, igaz engem a fizikai erőnléti dolgok érdekelnek, amiben a kutyám is részt vesz, tehát sokkal színvonalasabb, élményekkel telibb az eddigi életem.
Már rájöttem hogy erre tette fel az életét szerintem, amolyan elvont magának való zseni féle.
Illetve ahogy eddig láttam, a nagyon komoly szakra járók mind zárkózottabbak, konzervatívabbak, zenei ízlés terén is visszafogottabbak.
Látszik is, hogy téged a "fizikai erőnléti dolgok érdekelnek", sajnos más téren nem igazán lennél sikeres.
Válasz a kérdésre: Aki egyetemre megy az általában saját érdeklődése vagy családi mintára teszi, a szakot is így választja. Mint ahogy "munkásosztály" körében is van, aki saját érdeklődésre és van aki családi mintára választ szakmát (ismerek olyat, ahol már a 3. generáció lesz asztalos).
Nincs olyan, hogy szívsebész szak.
"Illetve ahogy eddig láttam, a nagyon komoly szakra járók mind zárkózottabbak, konzervatívabbak, zenei ízlés terén is visszafogottabbak."
A legtobb ismerosom valamilyen legalabb msc-t vegzett mernok, es semmivel sem zarkozottabbak atlagban mint a nepesseg tobbi resze. A szakmat es a tanulast komolyan veszik, de teljesen normalis csaladi eletuk, kapcsolataik vannak.
A visszafogottsag visoznt jellemzo rajuk, nem ok lesznek azok akik leszoritanak az utrol, vagy megkeselnek a metron, bedrogozzak a tini lanyokat a buliban es hasonlok.
A tanulatlan embereknel sokszor latom az onkontrol teljes hianyat, duzzogasbol artanak masoknak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!