Ha már most 18 évesen tudom, hogy sose leszek olyan "jó" ember, mint apukám az szívás?

Szinte mindenben az ellentétje vagyok, se eltökélt, se magabiztos nem vagyok , még ő szinte mindenhez ért(szerelés(még sokszor azt is amihez úgy önmagában nem ért csak úgy az alap mechanikáját és általában működni is szokott..egy szóval" ezer mester") , főzés, stb és pl anó suliban sem volt egy rossz tanuló). Ha valamit eldönt azt meg is csinálja, nem szereti halogatni a munkát, azaz minél hamarabb legyen meg és az legyen is minőségi, ne csak egy összedobott valami. Mivel volt katona itthon is megvan a KELLŐ szigor, és mindenben amiben tud segít nekem. Úgyérzem sosem leszek ilyen , talán az egyetlen közös benünk, hogy hamar feltudják húzni az agyunkat , másban semmi(értsd sem eltökélt nem vagyok, se magabiztos) Egésznap csak itthon punnyadok a gép előtt(igen tudom ez nagy részben az én hibám, de nem nagyon van kivel elmenni valagova) még ő ilyen idős korában már réges-régen kinjárt nagyapámmal a földeken segíteni és az állatokat gondozni. és csak nem már 30 éves munkatapasztalata van reggeltől estig dologzik sokszor(és nem azért mert annyira nehezen élnénk,), pl volt olyan, hogy úgydöntött pihen egy kicsit és 2 nap után már fájt qa háta, dereka és ment ki dolgozni a műhelybe. Egyszerűen szólva hozzáképest egy csődtömeg vagyok. Nem tudok önállóan döntést hozni, vagy ha igen akkor általában mindig rosszul döntök. Ha valamit csinálni kell mindig mondani kell, hogy mit csináljak, nem az, hogy haladojon a munka és akkor magamtól csinálom. Barátnőm se volt, még csak kezdeményezni se merek, és nins is az EGY igaz barátomse. Egy szóval életképtelen vagyok.

UI.:a Kérdésemben a jó-t azért tettem idézőjelbe, mert tudom nem feltétlenül ezektől lesz valaki jó ember, de máshogy nem angyon tudtam megfogalmazni a kérdést