Szerintem nem normális, hogy az emberek csak akkor élhetnek normális életet, hogyha a szakterületükön a legjobbak közé tartoznak. "Légy te a legjobb". Brrr. Rosszul vagyok tőle. Ha a képességeid átlagosak, vagy átlagon aluliak, akkor kezdhetsz aggódni, szenvedni és azon gondolkozni, hogy ne halj éhen, hogyan legyen munkád. Ha nem vagy extramotivált, esetleg kicsit elfáradtál, elkönyvelnek téged egy utolsó senkiházi lusta embernek. Hát én nem kérek ebből, köszönöm. Ráadásul pont egy olyan pályát választottam, ahol ez a mentalitás hatványozottan érvényes (informatika). Van egy olyan érzésem, hogyha kimennék külföldre, egy háború sújtotta országba és önkéntesként embereken segítenék, sokkal jobban kiteljesednék és boldogabb lennék, mintha egész nap egy számítógép előtt görnyedve keresném meg a közép és felső vezetők következő AMG Mercijére a pénzt majd ezt követően hazamennék a 10 éves használt autómmal a másfél szobás albérletembe, aminek a lakbére a fizetésem jelentős részét teszi ki. És ez még csak így is álom lenne, mert még távol állok a diplomától és így is minden félévben vért kell h*****nom, hogy tudjam teljesíteni a követelményeket.
Ez nem a kapitalizmus miatt van, hanem mert MO-on mindenki ellop mindent és a dolgozóknak nem jut semmire. Ök meg nem dogloznak,csak lopják a napot
2016. júl. 30. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
2/13 anonim válasza:
Engem sokkal jobban zavarna, ha egy semmirekellő, lusta ember ugyanannyit keresne ugyanolyan munkáért, mint amit én csinálok. Szerinted jobb lenne, ha te ugyanannyit kapnál a kemény munkádért, mint az az ember, aki csak a f_szát veri egész nap. Amúgymeg miért olyan szakmát választottál, amit nem szeretsz? És ki gátol abban, hogy elmenj háborús övezetbe embereken segíteni? Ha nem csak nyavajognál, akkor tehetnél is valamit azért, hogy boldog legyél...
2016. júl. 30. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
3/13 anonim válasza:
Milyen egyetemre jársz, ha szabad kérdeznem? Én programtervező informatikára járok és te nagyon el vagy tévedve. Informatikusként nyomorogni? Pont, hogy az egyik legjobban fizetett szakok egyike. itthon könnyedén megkap egy junior fejlesztő 250-300 ezer forint bruttó jövedelmet, külföldön, pl. Svájcban vannak ismerőseim, ott 75-80 ezer frankos éves bruttó jövedelmet. Csak a diákmunkákat nézd meg, 1200-1400 ft órabérek vannak.
Sokkal jobb a kapitalizmus, mint a többi lehetőség. Ha az ember szorgalmas, tanul, akkor kifizetődik a befektetése. Pont az nem lenne igazságos, ha pl. egy orvos végigszenvedne tanulással 10-12 évet, mire szakorvos lesz és ugyanannyit kapna, mint egy gyári munkás, akinek a munkáját 1 nap alatt egy majomnak is megtanítom.
2016. júl. 30. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
4/13 A kérdező kommentje:
A nyomorgás nem csak azt jelentheti, hogy elfogy a pénz hónap közepére, hanem azt is hogy állandó teljesítménykényszerben kell dolgoznod, annyi pénzért, amennyiből legalább egy évtizedig tart megkeresni egy átlagos lakás árát (a bruttó 300k is iszonyú kevés). Egyébként nem azt írtam, hogy egy gyári melós keressen annyit, mint egy orvos csupán gyűlölöm amiért az összes meghirdetett munkahelyre csak a legjobbakat veszik fel, aki meg pont a programozáshoz nem ért annyira, az meg már nem is keresett annyira a piacon. Vagy akinek a nyelvtudása nincs rendben az szintén halott embernek számít. Én már lassan 10 éve tanulom az angolt és még mindig képtelen vagyok felfogni a természetes élő angol beszédet. Persze erre azt fogjátok mondani, hogy aki ilyen hülye az így járt, és ennyi.
2016. júl. 30. 17:26
5/13 MZ.per.X válasza:
"Persze erre azt fogjátok mondani, hogy aki ilyen hülye az így járt, és ennyi."
Erre csak ezt lehet mondani. te magad választasz pályát, te magad írod alá a munkaszerződésed, te magad alakítod az életed.
Az meg teljesen érthető, hogy mindenki arra törekszik, hogy jó munkaerőt találjon, bár én mostanában inkább azt látom problémának, hogy az emberek meg sem próbálnak jobbak lenni, vagy meglépni egy szintet, bezzeg a fizetésemelést ugyanúgy kérik.
2016. júl. 30. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
6/13 anonim válasza:
régen is azt kereste a sokat, aki a legjobb volt a szakmájában...
ha kókler voltál és átverted az uralkodót, akkor a fejedet vették.. ma meg megdicsérnek.
2016. júl. 30. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
7/13 anonim válasza:
A kapitalizmus a legigazságosabb rendszer, amit valaha ki is találtak. Az emberiség még mindig barlangokban élne, ha mindenki igy állt volna az élethez, mint te.
2016. júl. 31. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
8/13 anonim válasza:
Nem tudom, hogy akkor mit mondanál, ha a szüleid meghalnának egy autóbalesetben, mert a te érveid szerint az autószerelő műhelybe felvettek egy kevésbé jó szerelőt, aki rosszul rakta össze a kocsijukon a fékeket, vagy nem húzta meg a kerékcsavarokat.
2016. júl. 31. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
9/13 anonim válasza:
Te a korporatizmust gyűlölöd, nem a kapitalizmust.
2016. júl. 31. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
10/13 A kérdező kommentje:
Akkor egyvalamit válaszoljatok meg nekem! Ha valaki a szakmájában nem tartozik a jobbak közé, akkor mi a jobb választás? Váltson szakmát vagy ne adja fel amit addig elért, hanem inkább továbbra is küzdjön, hátha valamikor lesz munkahelye. Én egy olyan dilemmában vagyok, hogy már túl sokat fektettem a tanulásba (informatika), hogy csak úgy feladjam, de mégsem kedvelem igazán. Mi lenne ilyenkor a jó döntés?
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!