Zseni a testvérem. Ezért lettem ilyen?
Az öcsém és köztem három év különbség van, és mindenben lekörözött. Amikor hat évesen elkezdtem olvasni és írni akkor anyámmal leültem és segített, a testvérem csak nézte és hallgatta és hamarabb megtanulta mint én. Négy évesen már kis történeteket írt papírra. A szorzótáblát mondogatva tanultam azt, de az öcsém azt is hamarabb megtanulta mint én. Bár általános iskolában rosszul teljesített mert nem érdekelte, de szinte minden területen felém kerekedett. Másodikos koromban mesemondó versenyre tanultam mesét persze hangosan, és hamarabb megtanulta mint én. A versekkel is ugyanez volt.
Ez egészem máig hasonlóan folytatódott, most 20 éves és rendkívül nagy tudása van és nagyon gyorsan gondolkozik, valamint mindig jó tanácsokat ad. Én meg sosem akartam elfogadni, hogy okosabb nálam. Én sem vagyok hülye de észrevettem, hogy néha már túl agresszívan akarom érvényesíteni minden körben a saját bizonyosságomat. Volt egy idő, amikor okosabbnak hihettem magam, mert nem okoskodott előttem, sakkban legyőztem, meg szinte minden játékban. De máig a legtöbb emberrel ezt csinálja. De megtudtam, hogy csak engedett, mert néha agresszívan reagálok amikor a saját igazamat akarom érvényesíteni. Nem vagyok hülye, történészeztet tanulok és a tanáraim is mondják, hogy sokra viszem még. Bár az öcsém a történelemben majdnem olyan jól elboldogul mint én, de mivel nem érdekli nincs akkora lexikális tudása. Csak egyre gyakrabban vagyok agresszív ha a saját bizonyosságom megdőlni látszik. S ez visszavet, főleg majd a jövőben. Nagyon gyorsan felkapom a vizet és személyes sértésnek veszem.
Az öcsém azt mondta erre, hogy elég okos vagyok ahhoz, hogy észrevegyem, hogy okosabb vagyok a környezetemnél. De ahhoz nem eléggé, hogy önmagamban nyerjek erre igazolást, ezért a környezetre támaszkodok és a személyiségem, valamint a történtek miatt ezt agresszívan teszem. Valamint elsütött egy viccet, hogy ha az IQ skálán elhelyeznek engem, akkor azok között találom magam, akiket még érdekel az IQ.
De mit tehetnék a személyiségem ellen, hogy ne legyek ilyen? Szakember esetleg segíthet?
"monnyuk a Rubik kockát"
Huh. Ez fájt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!