Van még rajtam kívül valaki, aki nem találja helyét az életben?

🙌

F

Én is ilyen vagyok. De a lényeg, hogy nem adhatjuk fel, menni kell és csinálni tovább.

L

Én

N

Párkapcsolati téren rendben vagyok, de a munka terén szívás nagyon az életem. Keresem én is a megfelelőt és ahol jól tudnám egy kicsit érezni magam és nem kell megerőszakolnom magam a munka miatt... Most kezdtem egy régebbi után egy helyen, de más, mint amiről szó volt, a bejelentéssel is variálnak, és helyileg is szar a megközelítése stb..

Annnyira nehéz néha már, nem igaz, hogy ennyire nehéz egy jó helyet találni.. :(

Fél szemmel keresek közben, mert ezt nem tervezem hosszútávra.

Keresni kell a helyed, ahová nem olyan szar bemenni és Valamennyire a munkát is szereted csinálni.

nehéz tud lenni, én is kivagyok néha, de előbb-utóbb csak sikerült az áttörés.. Remélem nem olyan sokára

Eddig nem volt semmilyen párkapcsolatom, semmilyen munkám (idény munkát meg beugró munkát nem számítom). Nem is kerestem úgy igazából egyiket se, mert mindkettőtől félek.Magától attól is rettegek, hogy behívnak egy elbeszélgetésre és nem tudom elnyomni magamban azt a mérhetetlen frusztráltságot ami bennem van és teljesen idiótának fognak tartani pl: céltalanság miatt, semmiben nem vagyok jó, tapasztalatlanság, stb miatt. Nem feltétlen az elvégzendő munkák miatt félek, hanem a mellé járó szociális helyzetekről, de persze tisztában vagyok, hogy alkalmatlan vagyok szinte mindenre. Tudom, hogy a sorsom a négy fal, szinte már elfogadtam. Nincs semmi célom, semmi vágyam. Jelenleg hallgatói jogviszonnyal rendelkezek, de úgy érzem, hogy a nagy reményekkel és célokkal elkezdett főiskola, még ha el is végzem (elfogom valahogy mert muszáj, mert ha ebbe is belebukok akkor kötél), akkor is értelmetlen lesz, és nem azért mert nem piacképes a diploma, nagyon is az, hanem inkább a személyiségem miatt. Totálisan negatív tartományban van az önértékelésem, már emberek közé se szívesen megyek, persze kb 5 éve nincsenek barátaim (ehhez én kellettem, hogy ne legyenek). Azóta ha nem iskolában voltam, csak itthon vagyok, a szobámba. Nagyon nem járok sehova el csak ha muszáj, pedig itthon is nagyon rossz a helyzet...

23

Wow.. komment miatt pont ide sorolta a válaszomat:

“nehéz tud lenni, én is kivagyok néha, de előbb-utóbb csak sikerült az áttörés.. Remélem nem olyan sokára

2016. júl. 14.”

- 2016 decemberétől eletem legjobb munkahelyén voltam aztán 5 évig, ahova öröm volt bejárni, emellett szakmailag os folyamatosan fejlődtem, sokat tanultam.

Sajnos utána kevésnek éreztem és eljöttem… voltam 1-2 helyen utána, de 100% nem érzem magam úgy, mint ott. Tanulni, tapasztalni persze sokat tanultam az újabb helyeken is, nagyon is. De érdekes volt ezt olvasni, tényleg csak pár hónap kellett egy igazán jó munkahelyhez. Nem szabad feladni. :)

Kérdező: sajnálom! Tudom milyen, amikor “elfogy” nélküled a család :( Nekem is csak anyukám maradt, de ő is betegeskedik most, aggódom emiatt én is, remélem nem következik be még pár évig ilyen..

Ha nehéznek érzed, pszichológus on nem tudom gondolkodtál-e. (Én bevallom igen, a feldolgozásban ha úgy lesz, lehet így teszek majd, ha tudok)

Másfelől én képezném magam, tanulnék, bármit amiben kiteljesedhetek.