Miért nem törődünk már ennyire sem egymással?

Bocsánat, hosszú lett egy kicsit.

22 éves férfi vagyok. Egyetemi tanulmányaim mellett fesztiválokon és piacokon árusítok gyermekjátékokat és divatékszereket, kiegészítőket családi vállalkozás keretében több, mint 4 éve.

Ahhoz már nagyon rég hozzászoktam, hogy:

1) a fülbevalókat fogják az emberek, bedugják a fülükbe, majd megkérdezik a barátjukat, hogy jól áll-e. Erre persze gyakran az a válasz, hogy "nem", és fogják, visszateszik, mintha mi sem történt volna.

2) Hasonló helyzet a parókákkal - felteszik a fejükre, lőnek egy Facebook képet, röhögcsélnek, és visszateszik.

3) Szemüveget (~1000 Ft) akar próbálni az illető. Leerőszakolja az amúgy sem erős anyagú (szóval az árának megfelelő minőségű) szemüveget az állványról, ami majdnem eltörik, annyira feszegeti. Közben pedig persze, hogy nem a keretét fogja meg, hanem a lencséjét fogdossa össze.

És egyéb hasonló finomságok. Én már meguntam erre felhívni az emberek figyelmét, hogy ne csinálják, mert vagy röhögtek egyet, vagy egy semmitmondó "jaj, bocs"-csal lerendezték, aztán jött a következő, aki szintén késztetést érzett erre. Ilyenkor persze felmerül bennem a kérdés, hogy vajon ha tudnák, hogy hány ember fején járt az a paróka, vagy ki tudja, milyen fülekben volt már az a fülbevaló, vajon megvennék-e (én nem). De hát végül is nekem mindegy, nem én fogom viselni, megvenni pedig ígyis-úgyis megveszik.

Még a mai napig meglepetten állok a dolog előtt, hogy erre miért nem gondolnak maguktól az emberek? Gondolom, bugyit sem vennének így az emberek... És miért nem szólnak az eladónak, hogy segítsen odaadni valamit és várják is meg? Akárhogy rohanok, nem tudok odaérni, mert van más vásárló is, akit éppen kiszolgálok, és addigra ő már leküzdi, pedig csak fél percet kellene várnia (amit érthető, hogy nem vár meg, hiszen gyorsabb, de törtek már el így nem is egy darabot). Ha a vásárló kárt tesz a termékben, fizetésre persze nem kötelezhetem (mert ilyenkor senki sem tudja bebizonyítani, hogy a vásárló a hibás és nem a termék sz_r), helyette jópofizzak, hogy "nincs semmi gond, itt van egy másik, ezt nézze meg" (aztán a nagykerben magyarázkodjak, hogy miért vittem vissza - én sem akarom, hogy rajtam maradjon).

De amit ma tapasztaltam, az túltett mindenen. Jött egy nő a kislányával. A kislány kinézi magának a hófehér szőrű ugatós kutyát. Szabadtéri rendezvény volt, poros aszfalton álltunk. A nő bekapcsolja, letette a porba - mondván megnézi, működik-e - , jól összekoszolva azt, aztán visszatette, mint ha mi sem történt volna. Ha a kislánya nem erősködik, hogy neki az a kutya kell, akkor koszosan, porosan nálam maradt volna, eladhatatlan állapotban (gondolom, te sem vennéd meg így).

És persze ott vannak a nagyot alkudók, például adva van egy termék 2800 Ft-ért, 1000 Ft-ba odaadom-e. Ilyenkor miért nem fut végig az emberek agyán, hogy miért is kerül annyiba az a termék, amennyibe? Megmondom őszintén,

- Beszerzem 1000 Ft-ért, beleértve az áfát. (Igen, ennyibe kerül valójában.)

- Ahhoz, hogy beszerezzem, kocsikáznom kell 500 km-t, ami üzemanyagárban nagyon oda vág.

- Ki kell jönnie belőle az én fizetésemnek és egyéb költségeimnek.

- Ki kell fizetnem a helypénzt, hogy egyáltalán árulhassak a rendezvényen.

- El kell jutnom a rendezvény helyszínére, ami szintén üzemanyag-költség.

- És még ott vannak a NAV-os járulékok, a könyvelőm bére, stb.

- Jó lenne, ha némi haszon is maradna belőle, hogy a vállalkozásunk nyereséges legyen.

(Most tartunk 2500 Ft-nál)

- És még teszek rá 2-300 Ft-ot, hogy ha alkudik a vásárló, legyen miből engednem, hogy jól érezze magát, és én nyugodt szívvel engedhessek az árából.

Mindezek ellenére hajlandó vagyok lemenni akár 2200 Ft-ig is, és ez még mindig nem elég, engedjem már el azt a 200 Ft-ot is. De akkor mi marad belőle nekem?

Én azt értem, hogy az egyén a fontos a világban, hogy "nekem legyen jó, a többi le van sajnálva", de miért nem figyelünk oda egymásra még ennyire sem?