Van még hozzám hasonló savanyú/boldogtalan ember (bővebben lent)?

Körülbelül 14-15 évesen tört meg bennem valami, amikor szembesültem azzal, hogy lemaradok fejlődésben a kortársaimtól. Alacsony és nőies testalkatú lettem, ami elég rendesen csorbított az amúgy sem nagy önbizalmamon. Természetesen emiatt még barátnőm sem volt sosem, szóval az egész fiatalkorom a kukába került. Most vagyok 21, egyetemista, amit szintén gyűlölök és csak azért tanulok, mert egyrészt nem akarok melós lenni, másrészt félek a munkától. Azt sem tudom, hogy fogom tudni befejezni, mert mint minden dolog az életben ez sem érdekel, ráadásul óriási erőfeszítések árán épphogy csak tudom teljesíteni a féléves kreditkövetelményt, amit később még nehezebb lesz (műszaki képzés). A pozitív visszajelzések és sikerélmények hiányában pedig huszonévesen annyira "besavanyodtam", hogy mindent utálok, ami a boldogsággal összeegyeztethető. Rosszul vagyok, ha meglátok egy szerelmes párt, vagy ha valaki önfeledten nevet. Nincsenek ismerőseim, de a szüleimen kívül senkit sem érdeklek, persze ez fordítva is így van. Most biztos lesz valaki, aki pszichológust javasol, de ő mégis miben tudna engem megváltoztatni? Van még rajtam kívül olyan, aki ilyen problémával küzd/küzdött, adott esetben sikerült egyenesbe jönnie?