Férfi létemre képtelen vagyok férfiak társaságában megmaradni anélkül, hogy ne szedjenek cafatokra. Hogy lehetne ezt kiküszöbölni?

Amit nem árt tudni rólam:

Mindig is teljesen őszinte, szókimondó, filozofáló, gondolkodó, komoly ember voltam, emellett nagyon érzelmes és intellektuális.

Általában elfogadó, toleráns, türelmes vagyok, nem szoktam elítélni, csesztetni idegen embereket, ahogy azt mások teszik. Nincsenek flusztrációim, komplexusaim, amiket másokon vezetnék le.

Könnyű megbántani. A stílusom olyan amilyen. Néha nagyon nyersen reagálok, de amit mondok az igaz. A meglátásaim helyesek. Hülyeségeket nem szoktam beszélni, kivéve ha poénkodós a hangnem. A humorom nem éppen alpári, szóval ha valaki beszarik, behugyozik, kötőszóként használja a g*€i és b@$zdmeg szavakat, az nekem valahogy inkább kiábrándító, mint vicces.

Ehhez kapcsolódik maga a kérdésem.

Ha négy szem közt kell dumálni egy nem túl kifinomult, durva emberrel, megoldom, nincs nézeteltérés, barátságos vagyok,de inkább csendben marad az illető, mint hogy felvállalja önmagát. Önmagukban nem b*$zogatnak senkit érdekes módon.

Ha viszont ilyen komolytalan, baromkodós, egymást csesztető társaságban kell lennem, akiknek én a teljes ellentétük vagyok, akkor mindig én leszek az akinek nem tetszik a pofája. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel, nem tudom őket kezelni. Teljesen megváltozik a viselkedésük, nyilván a tesztoszteron hatására. A mindenkinek neki ugró, minden fűcsomót megjelölő agresszív kutyákra hasonlítanak, akiknek csak az számít, hogy a többiek szemében nagynak tűnjenek,még ha ehhez meg is kell alázni valakit, aki általában én vagyok...

Semmi értelmes, komoly hozzászólásom nem lehet, a legjobb ha csendben maradok.

Nők társaságában viszont minden tökéletes, nagyon jól tudok velük kommunikálni, általában szeretni is szoktak.

Oké, ez tuti hogy másoknak is megy, mert színészkedni bárki tud. El lehet hitetni az adott nővel, hogy kifinomult, gyengéd úriember vagy, aki végtelenül türelmes, és sosem agresszív, aztán ha eltűnik a csaj, megy vissza az állatok közé… Én viszont tényleg csak velük érzem jól magam. Sokkal békésebbek, nem akarnak minden áron nekem támadni, lehet velük érzésekről is beszélni, nem néznek gyengének amiatt hogy nem vagyok olyan állatias viselkedésű, durva, mint a férfiak többsége.