Ti hogy vagytok az olyan emberekkel, akik nem értik az ironikus hangvételt vagy ha valamit poénból mondtok vagy a poént egy viccben (nem egyszeri alkalommal, hanem folyamatosan)?

Volt olyan ismerősöm, akinek meséltem például, hogy "Nem tudtam felvenni az órát, mert jelentkeztek egymillióan" és rákérdezett halál komoly arccal, hogy "Komolyan egymillió tanuló jelentkezett rá?" (és nem poénkodásból kérdezte).

Vagy elsütöttem egy poént, de kb nagyon egyszerű csattanóval, mindenki értette körülöttünk és nevetett ő pedig nézett nagy kerek szemekkel minden egyes alkalommal és el kellett részletesen magyaráznunk neki, mi is volt a csattanó és akkor kezdett el ő is nevetni.

Vagy elmondott egy titkot és másnap kérdezte, hogy ugye nem mondtam el senkinek és ironikus hangvétellel azt mondtam, hogy "de, az első járókelővel, akit megláttam az utcán" és erre visszakérdezett, hogy minek tárgyalom őt ki egy vadidegennel.

És más is mesélte, hogy vele is ugyanezt csinálja, hogy minden mondatát teljesen komolyan veszi és nem érti a poénokat.

Olyan ismerősöm is van, aki meg mindenbe belejavít, nem veszi észre, hogy én is tudom a helyes információt csak túloztam (pl mondtam, hogy a tanár 100 fokos lázzal is bejönne tanítani erre ő mondta, az ember láza maximum 42 fok lehet vagy hogy a tanár nem tudott beszélni, mert százan szakították félbe, mire mondta, hogy 32-en járnak csak az osztályba és abból 2 azon a napon beteg volt)- és más is felhozta, hogy igen, neki is minden mondatába beleköt.

Én elkezdtem kerülni őket, mert már untam, hogy az ilyen mondatok után vagy 5 percig magyarázhattam, hogy mi is volt a lényeg vagy 5 perces kioktatást kaptam és mindig oda kellett figyelnem, hogy túlzások poénkodás és ironikus hangvétel nélkül beszéljek és egyik esetben sem volt élvezetes a beszélgetés. Viszont szégyellem magam, hogy csak ezért kerülöm őket.

Ti hogy vagytok ezzel? Van ilyen ismerősötök? Hogy kezelitek?