Miért van az, hogy a barátaim előtt mindig nevetek, jókedvűnek ismernek aki mindig vidám, és ha egyedül vagyok, akkor egész nap sírok, remegek, és negatív vagyok? Miért nem vagyok önmagam az ő köreikben is?

Próbáltam már velük is olyan lenni amilyen tényleg vagyok, de képtelen vagyok rá. Nem is olyannak ismernek amilyen vagyok, konkrétan nem is ismernek. Tudom számukra, jobb így, hogy nem vagyok negatív velük meg pesszimista, de nekem nem jó, mert semmit nem tudnak rólam. Annyit nevetek suliba is, miközben a valóságban darabokban vagyok...