Ti tudtok élni figyelemzavarral? Mert én nem.

Már kisgyerek koromban is bajok voltak a viselkedésemmel, figyelmetlenségemmel, de ezt a tanárok/szülők betudták annak hogy rossz, javíthatatlan, buta gyerek aztán kész. Ha ekkor elvittek volna szakemberhez, akkor meg tudtak volna még gyógyítani belőle, így nem jelent volna meg felnőttkorban nekem...

Már meg sem tudom számolni, mennyi megaláztatást, kigúnyolást, verést, szidást kellett emiatt a mocskos baj miatt elviselnem. Mivel ugyebár nem tudok figyelni, az iskolában én voltam a bamba ember, még tanárok is így gondolták, hátam mögött meg biztos minden hülyének-ostobának lehordtak... Emiatt ki is közösítettek, mindig magányos voltam, akkoriban azt gondoltam, hogy én ilyen vagyok, nekem ilyen sors jutott, én ezt érdemlem. Az önbizalmam tehát elég fiatalon ugrott, sokszor kerültem depressziós állapotba, hisz tényleg akárhova mentem, ott kigúnyoltak, elfordultak tőlem, tehát joggal gondolhattam hogy ezért én vagyok a hibás. Azt, hogy konkrétan figyelemzavarom van, elég későn, 25 évesen tudtam meg, de már ekkorra nagyon zárkózott, magába forduló lettem/vagyok, így már pszichológushoz vagy más szakemberhez biztos hogy nem megyek...

Még írnák dolgokat a betegségemről: figyelni egyáltalán nem tudok, ha elolvasok egy oldalt egy könyvből, csak a szemeim követik a sorokat, a figyelmem teljesen máshol van, így a következő oldalon már semmire sem emlékszek az előzőből, így mindig 100x kellett elolvasnom a házi feladatot míg egyszer megértettem, ugye gondoljátok hogy ez mekkora időveszteséget, illetve önbizalomhiányt okozott. Sajnos még egy egyszerű beszélgetést se tudok lefolytatni, mert bár az első mondatokra még tudok figyelni, de utána már elterelődik a figyelmem, és akivel beszélgetek, az ezt észreveszi hogy nem érdeklem, amit mond, ezért otthagy, ez már számtalanszor előfordult... Ráadásul mindent elfelejtek, azt amit olvastam, amit néztem, tárgyakat elfelejtem hogy hova raktam, emiatt tiszta szétszórt vagyok, pontosan olyan mint egy drogos belőtt állapotban... És még hogy fokozzam: hiperaktív is vagyok, tehát a széken nem bírok megülni, izgek-mozgok, hajlongok, az iskolában kész pokol volt végigülni a háromnegyed órákat. A hiperaktivitás a beszédre is kiterjed, gyorsan, idegesen beszélek, sokszor hülyeségeket is, mert a gondolatok csak úgy áramlanak a fejemben, hirtelen kiválasztok egyet, és az nem biztos, hogy a beszélgetéshez köze van, emiatt se beszélgetek emberekkel, mert mindig ugyanaz: 5 perc után otthagynak.

Mostanra már egy zárkózott, önbizalomhiányos, zaklatott, megkeseredett, életunt, idegroncs ember lettem, aki nem mehet ki a társadalomba - se munkát vállalni, se párt találni, mert számomra ez lehetetlen...