Beleugrani a dolgokba, vagy megfontolni azokat?

Ide írom, mert ez is egy tulajdonság. Nem kell szélsőséges esetekre gondolni, csak szimpla dolgokra. Melyik a jobb? Ha az ember tapasztal úgy, hogy bevállal dolgokat vagy az, ha agyon morfondírozza és végül átesik a ló másik oldalára és nem tapasztal?

Tipikus eset az álláskeresés. Van, aki mindent elvállal, mert tapasztalni akar, megismerni önmagát hogy miben jó és pénzt keresni. A másik véglet, aki túlzottan válogat, nem dolgozik emiatt jó ideje és nemhogy nem tapasztal, nem lesz önismerete sem pénze.

Másik eset ha mondjuk elhívják a barátai valahová, ahová mondjuk nem akar menni. Az egyik hogy beleugrik, hiszen a barátai hívták és ki tudja mi lesz belőle még élvezheti is a napot, vagy a másik véglet, aki túlgondolja, nemet mond majd kimarad a dolgokból.

Ez a két példa jutott eszembe, de biztos érthető a dolog. Sok könyvben (Csernus, Csíkszentmihályi) olvastam, hogy a dolgokat nem szabad agyon gondolkodni, mert csak a komfort zónánkat erősíti és mindig azt a választ kapjuk, ami a komfort zónánknak a legjobb. Csak tapasztalás útján ismerhetjük meg önmagunkat, akármilyen döntést is hozunk az csak is az önmegsimerést, majd az önmegvalósítást szolgálja.

Mit gondoltok, melyik oldal a jobb? És ti hol álltok? Begubóztatok, majd mertetek lépni, vagy fordítva?