Sírhatnékkal küszködöm sok helyzetben. Miért? Hogyan szokhatok le róla?

Régebbi sérelem miatt még most is nagyon negatívan vagy befolyásolva tudatalattid által.

Nyugodtan kezdj el beszélni és sírni is. Ha kommunikációra neveled magad, vitát szeretnél, megérteni magad s szerelmed, lefogod magad nevelni sírásról. E mellett nem baj ha elején sírnod kell. Mond meg párodnak, mostantól ha problémád van amit megakarsz beszélni, megfogod s készüljön fel, ezekben lesznek sírások de ne tulajdonítson nekik nagy figyelmet.

Miközben gyakorolni fogsz sírás ingernek csökkenését fogod tapasztalni s valjuk be..., nagyon jó egyet sírni miközben megérted barátod miért mondott valamit például és egymást megértést megkapva már nem lesz rá okod többé, így az előtt sem volt, így nincs ok sírni közben.

Szerezd meg tudatalattid irányítását s neveld magad.

Pont ilyen voltam és még picit vagyok is.

Én mindamellett, hogy nem mertem/akartam emiatt konfrontálódni senkivel, mert egyből bőgtem és sokszor nem vettek miatta komolyan, akkor is elsírtam magam, ha olyan dologról kell beszélni ami engem érint. Ezért elsírtam magam érettségin, versenyeken, ahol védőbeszédet kellett mondani, és nem amiatt, mert izgultam, csak túlságosan beleéltem magam abba, hogy a másiknak el kell valamit magyaráznom, ami rólam szól(a vizsgán is a saját munkáimról kellett beszélnem és a versenyen is). És mindig sírással végződött, ha az érzéseimről beszéltem, a legapróbb ügyekért is. Ha a barátom türelmetlenebbül mondott valamit, ha apukám nem akart megérteni egyből stb. és megbeszéltük volna.

Sokat nem segített, hogy voltak emberek, akik ha elsírtam magam és már ismertek egy ideje, akkor benyögték, hogy már megint bőgök, ezzel csak megerősítették bennem, hogy nem szabad sírni, de így a bajomat sem tudtam elmondani. A barátomat is zavarta a kapcsolatunk elején, de miután megértette, hogy máshogy nem tudok beszélni és hogy ne vegye sírásnak, csak mintha így vennék levegőt, vegye természetesnek, azután egyre jobban el tudtam engedni magam, nem görcsöltem és már nem sírok annyit, ha ki kell fejtenem hosszasan az érzéseim. Még most is elsírom magam azért néha, de már nem gátol az önkifejezésben. Vagyis annyira nem. Még a gyógyulás közepén vagyok. Mindenesetre ne foglalkozz vele, hogy sírsz, hogy nem tudsz miatta beszélni, vagy elcsuklik a hangod és értelmetlen katyvasznak tűnik amit mondasz,nyálbuborékok jönnek ki a szádon szavak helyett az eleje a legrosszabb, de ez utána javulni fog. Add ki magadból, azért sírsz, mert túlságosan elfojtod az érzéseid, ne foglalkozz azzal ki mit gondol rólad, az a lényeg elsősorban, hogy te érezd magad jól, akik igazán szeretnek, elfogadnak, akiknek nem sikerül elfogadni téged, azokért nem is éri meg küszködni magaddal. Szóval sírj sokat, jöjjön ki, aminek ki kell jönnie.

24N