Mit gondoltok azokról az emberekről, akik próbálják magukat a közösségi oldalon boldognak mutatni, pedig a valóságban "kellemetlen" a jelenlétük?

Több ilyen ismerősöm van facebook-on, és nem telik el egy olyan nap, hogy valamit magáról ne posztolna. Mit evett reggelire, hol volt pár órája, mivel kockult, mit olvasott, milyen zenét hallgatott, milyen kedve van (boldog, mert mi más lenne), minden képéhez guglis az élet jaj de szuper mert én a része vagyok idézetek, tehát a szokásos.

Én ebből azt szűrtem le, hogy ez a valaki olyan szintű figyelemhiánnyal él, hogy ha nem ad magáról infót, akkor attól fél, hogy a többiek elfelejtik azt hogy ő még létezik. Ez valami új életstílus, hogy hé nézzétek má' én egy boldog ember vagyok? Egyáltalán ki kíváncsi a ráncos fejére? Le kellett tiltanom hogy ne lássam a moslékát, de lassan ott tartok hogy már kb az összes ismerősömet le kell árnyékolnom, mert már nem merek a gép előtt enni, múltkor is megakadt a fasírt a torkomon egy "gyönyörű" lány selfie feltűnése közben. Miért gyűröd össze az arcodat mint egy god damn mopsz? Hogy tudsz te úgy élni hogy csak a neten létezel, mert társaságban azt se tudod mit kell csinálnod és rágörnyedsz a telefonra? Menzán is miért muszáj evés előtt lefotózni tízszer a krumplit? Egyél már!!!

És eddig azt hittem ez csak a fiataloknál van. Hát nem! Az öregek és az internet az úgy valahogy nem működik. Vagyis működik, de ennek.. őőő.. elég érdekes összhatása van. "Csókollak Irénke! Üdvözletem az egész famíliának!" Aztán ha utcán találkozok vele még annyit se szokott neki mondani hogy helo. Szólni kellene a Cukkerbergernek hogy limitálja már hány adag moslékot lehessen feltölteni egy nap a face-re. Bocs ha elírtam valamit, majd kárpótollak. Vagy nem.