Miért van az, hogy jobban szeretem az állatokat, mint a gyerekeket?

Bár az igaz, hogy sosem volt dolgom babákkal, vagy kisgyerekekkel, de engem mégis idegesítenek.

Ha egy kisgyerek vagy baba sír, mert fáj valamije, vagy akármi van, én egyszerűen nem tudom átérezni a problémáját, sőt, idegesít ahogy visít, tutul, bömböl, és már imádkozok azért, hogy hagyja már abba, vagy az anyja csitítsa már el.

Ha viszont egy állat pl sír az állatorvosnál, vagy ilyesmi, akkor nagyon sajnálom, és átérzem a fájdalmát, nagyon sajnálom őt.

Nekem egy tengerimalacom van, ő sírt az állatorvosnál, nagyon sajnáltam szegényt. De amikor sima orvosnál voltam, és ott a gyerek bömbölt, mert szurit kapott, akkor majdnem a falnak mentem, mert annyira idegesített.

Megjegyzem, természetesen egy ujjal sem nyúlnék a gyerekhez, csak szimplán idegesít, ha egy gyerek visít, bömböl, hangosan sír.

De miért van ez nálam?

Anyum meg egyszer megjegyezte, hogy micsoda fakír vagyok, hogy nem szeretem a gyerekeket, meg idegesítenek a gyerekek, de bezzeg az állatok nem...

Ez baj? Vagy miért van ez nálam?

Ti hogy vagytok vele?

23/F