Tényleg ilyen halálos bűn ha az ember csendes, halkszavú és visszahúzódó?

Igazi bűn: Logika ellenes ártó dolog.

Válasz: Nem.

Ezek nagyon nem normális dolgok. Főleg magad utálata miközben jó ember vagy.

Én is hasonló voltam de egyben "alfa" is. Újonnan érkeztem osztályba és pár hét alatt amikor én beszéltem, mindenki elhallgatott.

Lehetsz csöndes, visszahúzódó, idiótákkal kommunikációt kerülő, miközben nem hagyod magad s ezt logikusan éred el.

Neked dolgok értékelésével is gond van.

Ha rám írsz, tudok segíteni minden problémádon.

Sajnos én is ilyen vagyok, s ezeket magam is átéltem. De azzal nyugtattam magam, hogy az osztálytársaimmal nem leszek örökre összezárva, csak ki kell bírnom addig, amíg a suli tart, aztán soha többé nem látom őket. Ismerkedned kell hozzád hasonlókkal. Nagyon sokan vannak hasonló helyzetben, mint te, ők főleg itt a neten ismerkednek. Mikor én is másokkal kezdtem ismerkedni, akkor nem kaptam cikizős beszólásokat. Igaz, hogy a csendességem nem valami előny, de én ilyen vagyok, valakinek bejön, igaz keveseknek. Szintén szeretek segíteni, önzetlen vagyok. Egyszerűen az osztályban el vagy könyvelve, illetve jól esik nekik a "kicsit" bántani.

Mondom, gondolj arra, hogy addig kell kibírni míg a képzés tart, utána vége. Addig kitartást Neked!

Én nem értem, hogy miért éli meg az emberek többsége az introvertáltságot negatívumként. Itt a gyk-n is állandó kérdés szokott lenni. Én is csendes, visszafogott vagyok, de én kifejezetten szeretek ilyen lenni. Azzal, hogy nem fecsegek állandóan, van lehetőségem megfigyelni az engem körülvevő világot, az embereket, a viselkedési módokat, szóval bármit, ami engem érdekel.

Én inkább azon csodálkozom, hogyan tudnak az emberek állandóan beszélni ha kell, ha nem. Miért nem képesek olykor élvezni a csendet, békességet, nyugalmat, miért kell folyton a saját és mások hangját hallgatniuk.

Nagyon bunkók az osztálytársaid a tanárral együtt. Szerintem bírd ki a cél érdekében ezt az időszakot és ne akarj más lenni, mint amilyen vagy, majd találkozol olyan emberekkel is, akiknek a társaságában jobban érzed magam.

Én nagyon sokszor szomorú vagyok, visszahúzódó, csendes, de megvan az oka.

Piszkálnak ,hogy jaj, már megint bőgni fogsz? Mosolyogj! Miért! Hát.. mert... mondjuk mert van mint enned!

Persze, ez jó dolog, de ha majd Ő bőg valami miatt, odamegyek hozzá, és mondom, hogy, Ne sírj már, van mint enned!

De csak engem kell csesztetni... Bár mindenben így van.

Egyetértek a fenti válaszokkal, emiatt igazán nem kell bűntudatosnak lenned! :)

Hozzátenném az egész helyzethez, hogy én is mindig csendesnek, visszahúzódónak ítéltem magam, mert nagyon sok társaság előtt nagyon keveset beszéltem, viszont én is mindig hiányérzettel éltem meg ezt a szűkszavúságot.

Most úgy vagyok, hogy igyekszem olyan új és új társaságokat keresni, ahol feltudok szabadulni, és kapcsolatokat kialakítani. Azt gondolom, hogy a "csendesség" nem egészen valami személyesség, jellem kérdése, hanem közvetlenül kapcsolatokat határoz meg az, ha valamilyen szinten kitudom fejezni magam mások előtt.

Ha valakivel jól kijövök, akkor én sem vagyok annyira csendes. Vagy ha "önbizalom, önértékelés" hiányokról van szó, akkor is vannak emberek, akiknek megbízom, akik értékelnek és bizalommal töltenek el, nem egészen az én sajátosságom, hanem a környezetemtől, barátaimtól is függ a "csendességem" szerintem.

Nekem is volt nagyon negatív környezetem, de aztán olyan is, akikre csupán passzívan hatott a csendességem, nem bántottak ezért, de nem is tudtam valami mélységesebb kapcsolatokat kialakítani.

Szerintem ez is egyfajta viszonyulás, vagy épp annak a hiánya, nem személyiség, de emiatt senkit sem kell megbántani, gyakran semmivel sem túlzottan jobb az akinek folyton vagy az arca, mint az aki épp visszahúzódik és sehogy sem nyilvánul meg.

akikben* megbízom

akiknek nagy* az arca.