Nem normális ez a gondolkodásmód? Nem tudok szabadulni tőle.

Szóval, elég csúnya az arcom és a testalkatommal sem vagyok kibékülve - nem a túlsúly a lényeg, bár az is van bőven, de tornázom és diétázom.

Nézem ezeket a sminkes és frizura készítős videókat, nem mondanám, hogy nagyon bejön a szépítkezés, de érdekel. Sokakon látom, hogy full sminkben, emelt fővel járnak kelnek a városban. Gondoltam én is megpróbálkozom ilyesmivel, viszont mindég az jár a fejemben, hogy: kit akarok átverni? Sminkkel nem fedem el a csúnyaságomat, csak úgy fogok kinézni, mint egy bohóc. Felesleges bármit is tennem, az úgyis csak álca, mintha maszkot húznék magamra.

Nem az aggaszt, hogy az emberek mit gondolnak rólam, hanem, hogy én mit gondolok magamról.

Mindég is természetes szépségre törekedtem. Úgy akartam szép lenni, hogy reggel kómásan is szép legyek és ne egy vörös, kalácsképű...

Ti nem gondoljátok azt, hogy az a lány, aki rengeteg sminket használ: alapozó, korrektor, aztán két-három réteg kontúr, akkor sok réteg szemhéjpúder, szemceruza, spirál, műszempilla, rúzs, szemöldök kitöltés, szemhéjtus... az bohócnak néz ki? Csalás, ámítás, már kezdem azt hinni, hogy azoknak a srácoknak van igaza, akik azt mondják "vidd uszodába az első randin".

Nem az a baj, hogy valaki nem úgy néz ki, mint a szupermodell a címlapon, hanem az, hogy el akarja hitetni ezzel a sok maszkkal és csalódás, ha lemossa magáról.

Nem tudom rávenni magam, hogy kimozduljak a házból, ha csak dolgozni megyek ennyi sminkben. Színházba még csak-csak, mert ott kiöltözöm hozzá. Nem kiábrándító, ha kifestem magam és egy farmert húzok fel hozzá, inggel? Számomra sajnos az...

Hogy vélekedtek?