Miért van az hogy mindig újra és újra megbízom az emberekben, amikor többször is eldöntöttem hogy nem fogok?

Optimista vagy,

vagy csak úgy vagy vele, hogy a remény hal meg utoljára,

és vágysz egy rendes barátságra.

Azokon kívül nincsenek más közeli barátaid?

Az is lehet, hogy valójában nem olyan drámai helyzetek, amiket a kapcsolat végzeteinek kell ítélni (de sokan így ítélnek), és ennél felnőttebb vagy, ha olyan gondokról van szó, amin nem árt egyszerűen túltegye magát az ember.

De az biztos, hogy amikor én csalódok, akkor nem tudok már 100%-ban bízni, így vissza fogom, attól még lehetnek olyan emberek is, akikkel már jobb, nem kell általánosítani.

Nem tartom érthetőnek, mikor néhány csalódás miatt az ember "mindenkit" sunyi alaknak lát az egész világon, az ilyesmi egyáltalán nem következtethető ki semmilyen esetből.