Hozzálehet-e szokni a félelemhez, horrorhoz?

Gyerekkoromban voltak üldözős rémálmaim, de aztán jött egy pont, amikor felismertem álomban, hogy álmodom, és szembefordultam az üldözőimmel. Na, akkor ők kezdtek el félni tőlem. Aztán a 3D FPS játékok más dimenziókat nyitottak meg az üldözős álmokban: nevezetesen, ha elkap a szörny, vagy lezuhanok valahonnét, akkor mintegy reload funkcióval újra egy korábbi pillanatban találom, és próbálkozhatok újra. Ezek már kifejezetten szórakoztató álmok, mint ha játszanék, csak még intenzívebb az élmény, mert én vagyok a karakter, és nem csak egy monitorba bámulok.

A rémálmok már nem igazán gyötörnek, bár néha előfordul, érdekesség, hogy a legrosszabbaknak nincs is konkrétuma (egy szoba, vagy egy sötét hely mindössze), csupán egy nagyon rossz érzet van bennem, nem tudom, miért. Az ilyen álomból olykor paralízisben ébredek, de már ezt is képes vagyok tudatosítani, így nem olyan veszedelmes, mint amikor először volt részem ilyenben.

Néha elmegyek éjszaka sétálni, de az sohasem a félelem legyőzéséről szól, mert számomra megnyugtató. Az éjjeli temető kifejezetten békét áraszt.