Lesz valami tartós lelki bajom ha sanyargatom és sajnáltatom magamat?

Nekem is voltak ilyen időszakaim. Csinálhatod a rinyálást tovább változtatás helyett, csupán nehezebb lesz majd visszaszokni, ha változik a helyzet. Minél tovább vagy ebben az állapotban annál nehezebb lesz beilleszkedni a közösségekbe amik az életed során körül vesznek majd.

Érdemes lenne változtatnod. Mi a fő problémád? Mi az, hogy nem csinálsz semmit? Tanulsz? Dolgozol? Ha tanulsz akkor tanulj, ha dolgozol akkor tegyél félre, gyűjtsd kocsira, vagy keress valami elérhető célt. Alakítsd a külsődet, vegyél szebb ruhákat, neked kell célokat találnod. 40 évesen majd iszonyatosan fogod bánni ezeket az elpazarolt fiatal éveket, és akkor majd nagyon fogod magad utálni, most változtass, most élj!

Igen, ezt saját tapasztalat mondatja velem. Próbáld meg magadat kívülről látni, a helyzeteden csak is egyedül te tudsz változtatni, gondolom, te sem vagy elégedett ezzel a lélekromboló, depresszív állapottal és nagyon jól tudod, hogy tenni kéne valamit..ne a könnyebb utat válaszd!Mindenki a saját életének a kovácsa, lehet, hogy egyeseknek a rögös út adatott meg egy-egy életszakasz alkalmával, de szabad akarattal kitudod egyengetni, harcolni kell és kész! Szeretnél majd utcára kerülni?! Ugye, nem?

Had idézzek: " Egy ember fejen üti a vele lévőt egy bottal. Az megrökönyödve, a fejét fájlalón megkérdezi, hogy ezt miért kapta. Mire a társa azt feleli, hogy nem érdekes, hiszen már megtörtént. A másik továbbra is hajtogatja, hogy még mindig fáj az ütés helye..erre az ember így szól: A múlt néha bizony fáj, megváltoztatni már nem tudjuk, viszont csak rajtunk áll, hogy mit kezdünk ezután. Újra felé suhintott a bottal, azonban a másik ezalkalommal már kitért az ütés elől. Tanult belőle, nem elfutott, hanem tanult belőle, szembe nézett vele. Ugye érted már? Gyakran abból lesz az értékes kristály, amit agyon csiszoltak, van, amit el kellett hagynia a kristály felé vezető útján,de több lett ezáltal bizonyos értelemben, minden alkalommal többé vált.

Először is szerintem nem dolgoztad fel a múltban lezajlott eseményeket, pedig azóta már sok idő eltelt, de még mindig hordozod, mert nem számoltál el vele magadban, magaddal.

Nem kapaszkodhatsz ebbe örökké! Nagyon sok mindenkit érnek veszteségek, megaláztatások sorozatai de mégis élnek, erősek voltak és életet élnek. Ha mindenki, akit bántalom ért úgy tenne, mint te...hát felborulna a rendszere a városnak, az emberiségnek, az biztos.

Fiatal vagy, előtted az élet, nem mindenkinek hullik minden az ölébe, küzdeni kell érte! Rengeteg lehetőséged van a plusz érettségitől kezdve az egyetemen át egészen az ingyenes szakma kitanulásáig! Nem minden ember egy egyéntelen, lelketlen, gonosz vadember. Mindenkit ér sérülés, ezzel csak tapasztaltabbakká válunk és felkészültebbek leszünk.

Ez egyébként súlyos betegségek kialakulásához is vezethet, nem csak mentális értelemben. El sem képzelnéd, milyen tüneteket produkál ez az egészségtelen állapot! Általában pánik betegséghez vezet, vérnyomás problémákat, mindennapos fejfájást, agorafóbiát és természetesen szívbetegséget is. Stessz és már szépen kikövezed magadnak a fentebb említett kellemes betegségekhez az utadat, ahonnan már rohadt nehéz lesz meggyógyulni. Próbáld meg a felesleges sajnálkozás helyett komolyabban venni, már 23 éves vagy, Jó reggelt!

Röviden vázolom az enyémet, hátha tanulsz belőle.

Szegény körülmények között, de nagy szeretetben élek a szüleimmel államilag támogatott egyetemistaként.

A körülményeink régen, középiskolás koromban sem voltak máshogy. Nincs külön szobám, csak mondom. A jegyeim miatt felvettek egy jó hírben álló egyházi gimibe, miután megéltem a poklot egy napig egy mocskos "művész"képzőben. 8 evfolyamos gimi, így egy összeszokott társaságba kerültem akiknek a háromnegyede elit családból jött. Az első hetem rettentő nehéz volt, senki nem barátkozott velem, eltévedtem a suliban..stb. Nagyon hosszú, szerteágazó lenne, lerövidítem. Szóval egyedül voltam szó szerint egyedül és volt részem megaláztatásban, miután egy volt tanárral összefüggésbe hoztak alaptalanul és már azért is bántottak, mert jól tanultam vagy jelenteztem órán, sok durva do,og történt, hosszú lenne. Utolsó éb előtt leromlottak a jegyeim emiatt, depressziós lettem. Rengeteget fájt a fejem és aluszékony lettem, a külsőmre meg teljesen igénytelen..nem volt melegvizünk sem egy ideig.Egy reggel fulladozni kezdtem a buszon, kivert a víz és egy perc alatt felszökött a pulzusom, szédültem, nem kaptam levegőt, azt hittem infarktust kapok. Nagy nehezen hazaértem, nem mentem aznap. Orvosnál kiderült, hogy pánikbetegség okozza ezeket az infarktusra jellemző tüneteket...odáig romlott a helyzet, hogy ez felerősödve emberek között jelentkezett nálam. Agorafóbiám is lett mellé,rosszul lettem állandóan,a pulzusomat néztem folyton, rettegtem a rohamoktól. Járműveken mindig rámtört, nem tudtam egyedül közlekedni sem ezek után, olyan súlyos lett. Mindezt a feldolgozatlan bántalmak, a stressz okozták. Hál'Istennek megpróbáltam erős maradni és jelesre érettségiztem. Elszámoltam magammal a múltat illetően, az édesanyám mindig meghallgatott ha kellett, de itt elsősorban magaddal kell elszámolnod, magadban, mert ez okozza a szorongást. Volt, akinek levelet küldtem, tisztáztam valamit, ami 4 évig nem hagyott a suli alatt nyugodni. Nem érdekeltek a társaim többé, nem érzek feléjük semmit már, ha kell, majd kapnak leckét, az élet eldönti. És mi történt? 2 éven belül kigyógyultam a pánik betegségemből. A lényeg, hogy békélj meg magaddal és a környezeteddel!

L/21

[link]

Ezt olvasd el!