Hogyan váltsam valóra az álmomat?
Szeretném kihozni magamból azt az embert aki igazán vagyok.És most döbbentem rá hogy mennyire elnyomtak a szüleim és a nem túl elönyös körülmények...
Imádok táncolni,rajzolni,énekelni,dalszöveget írni és érzem tudom hogy tehetséges vagyok (tudom nagyon beképzelt kijelentés volt ) de tudom hogy ha lett volna esélyem tánc órákra járni,zongorázni tanulni vagy rajz szakköre járni tudom hogy sikerült volna az "önmegvalósítás mert így tudom magam igazán kifejezni imádok modellkedni is, és majdnem sikerült szerződést kötni egy modell ügynökséggel de a szüleim miatt nem sikerült.Sokat kell itthon segítenem már 8 éves korom óta most már szinte mindent én csinálok egyedül.Régen sem foglalkoztak azzal hogy mit szeretnék hogy miért rajzolok állandóan amikor 4 éves voltam vagy hogy nem bírtam ki hogy ne táncoljak stb...
És úgy érzem már lehetetlen lenne bármibe is belekezdeni 19 évesen kezdjek táncolni? Már rég el kellet volna kezdenem művész szeretnék lenni és ha arra kell gondolnom hogy életem végéig robotként dolgozni fogok gyereket szülni és várni a megöregedés napját hát nem túl bizalom gerjesztő..
Tudom és tapasztaltam hogy az életben nagyobb problémák is vannak de lehet hogy sokat befolyásolná a véleményetek a szemléletemet.
A válaszokat előre is köszönöm!!!
19/L
Nehogymár 19!!!!! évesen öreg legyél bármit is elkezdeni!!!!
NE a szüleid mulasztásával takarózz, hanem tegyél valamit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!