Mit tegyek, hogy ez ne fájjon annyira?

Sziasztok!

Most az egyik nagyon rossz tulajdonságomat fogom leírni. Nagyon fáj, hogy ilyen vagyok, szóval légyszi kerüljétek a "de bunkó vagy!" és hasonlókat. Szóval tegnap Kata (az egyik osztálytársam) az órák utáni korrepra kisírt szemekkel jött be, de nem feltűnősködni akart, vagy ilyesmi, mert a tanárunk mindig kicsit késni szokott, mint most. A legtöbb gyerek odament megvígasztalni, meg megkérdezni, hogy mi a baja, de én nem mentem oda, mert nem akartam én is ott lenni, ha úgyis odamentek a közelebbi barátai, s féltem, hogy ha én is odamegyek, akkor elküld, mert azért annyira barátok nem vagyunk. Ekkor bejött Éva néni(a kedvenc tanárom) és rögtön odament Katához, hogy mi a baja. Kata mondta, hogy semmi, meg nem fontos, így Éva néni elment. A korrepet se ő tartotta. De nekem valahogy nagyon fájt, hogy a kedvenc tanárom nem engem vigasztal, nem velem foglalkozik, de megértettem, hogy most a barátnőmnek nagyobb szüksége lenne vigasztalásra, de mégis nagyon fájt. Az osztálytársaim nem zavartak, hogy nem velem foglalkoztak,de a kedvenc tanáromtól igen. Tegnap történt, de még mindig nembtudom elfelejteni. Folyton lejátszom magamba ahogy Éva néni "Mi a baj, Kata"-zik az ő hanglejtésével. Nem mérges vok. rá, inkább magamra, hogy értemm sosem fog így aggódni. Amúgy már 2 éve a tanárunk, de alig ismer, mert nem vok. annyira. beszédes. Mit tegyek, hogy ne fájjon ennyire, ha egy ember, akit szeretek nem velem törődik a legjobban? Lehet, hogy ebből a kérdésből az jön le, hogy egy elkényeztetett lány vok., akivel mindenki állandóan foglalkozik, de nem így van. Szóval mit tegyek? Van "ilyesmire való" gyógyszer? A normális válaszokat előre is köszönöm.