A nők tényleg ennyire rosszindulatúak, álszentek, csak magukkal törődőek?
Nem akarok általánosítani.
A munkahelyemen több nő munkatársam is van, akik különböző személyiségűek és eltérő korúak,de szinte mindegyikre igaz amit a kérdésben felsoroltam.
Ha az ember kiteszi a lábát az irodából, akkor egyből elkezdik ócsárolni. De ugyanígy egymást is, ha épp közülük nincs ott valaki. Sőt még azt is, akivel egyfajta rokoni kapcsolatban állnak.
Másikkal ha beszélgetek, akkor elkezd siránkozni, sajnáltatja magát, áradozik a gyerekeiről stb. majd ha befejezte és én is szóhoz jutnék, akkor le se szarja az embert, nem figyel oda, teljesen közömbös.
Van olyan, aki folyton beteg, minden nap marékszámra szedi a gyógyszert, egyszer ez fáj, egyszer az fáj, kitalálja reggel, hogy annyira rosszul érzi magát,hogy nem tud bejönni dolgozni, ezért elmegy szabira, így tudnám-e őt helyettesíteni, ami túlórázást jelent. Bezzeg ha én véletlenül megfázok (de nem megyek ennyi miatt táppánzre vagy szabira), akkor még megszól engem,hogy mit képzelek én,hogy megbetegszek? Majd tán ő fog túlórázni, amíg én pihenek otthon? Meg hogy én még fiatal vagyok, semmi bajomnak se kellene lennie...
Van aki kedvesnek tűnik, beszélget, érdeklődik stb. aztán akárhányszor beszél a főnökkel, mindig csak rosszat mond rólam. A hátam mögött mondja a többieknek,hogy nem vagyok megfelelő erre a munkára, nincs itt helyem, de utána ha valaki (pl. a főnök) felhozza ezt a dolgot úgy,hogy ő is és én is ott vagyok, akkor csak hebeg-habog, félrebeszél, kiderül hogy semmilyen problémája sincs velem...
Ha az egyiknek mondok valamit, akkor még mielőtt átérnék az épület másik oldalába, már ott is tud róla mindenki.
Ha munkaidőben telefonálok egyet, vagy épp nem csinálok semmit, mert pihentetem a szemem (egész nap monitor előtt ülök), akkor megszólnak érte,hogy munkaidőben dolgozni kell, nem telefonálni meg mélázni stb.
Ők meg minden naponta legalább 1 órát telefonálnak, van hogy céges telefonról. Folyton pletykálnak, kávéznak, cigiznek, behozzák a kisgyereküket vagy másét és azzal játszanak stb.
Ezzel szemben a férfi kollégáim teljesen normálisak. Ha valami gondjuk van, akkor megmondják nyíltan. Nem szidnak a hátad mögött. Nem panaszkodnak se a főnöknek, se másnak. Sokkal többet dolgoznak/dolgozunk munkaidőben, mert nem nyavajgással meg pletyizéssel foglalkozunk.
Attól függ milyen munkahelyed van. Az én világomban a nők nem ilyenek. Úgy tűnik ezek a nők akik ezt a fajta munkát végzik valahol egyazon hangulatvilágba csöppennek és ebben élik ki magukat.
De azt azért tudjuk hogy nem minden nő és férfi egyforma. Azt is tudjuk hogy hasonló érdeklődésűek viszont hasonlóan gondolkodnak. Én nem véletlenül nem vagyok ott ahol a te kolléganőid. Közöm nincs az ilyen észjáráshoz :) Ergo: nem ,nem minden nő ilyen.
De hogy tovább menjek, szerintem ez nem "nem" kérdése. Én sokat szörnyűlködök ahogy egymást ócsárolják és fikázzák az emberek a facebookon és különböző fórumokon, nemtől, kortól függetlenül. Ez intelligencia kérdése, illetve azé is, hogy mennyire elégedett az életével. Boldog embert ugyanis nem az boldogítja hogy másokat lehord. Boldog ember nem fikáz senkit, sőt segít másoknak...szerintem :) Részemről ennyi.
Én nem értek egyet. Nekem már volt bunkó férfi kollégám is, aki mindenkit fúrt a háta mögött, állandóan kavart és a főnöknél akart mindenkit bemártani. És nőből is volt sok normális.
Szóval szerintem ez sem nem függő.
Én világ életemben ezt tapasztaltam. Iskolában is és munkahelyen is, viszont egyáltalán nem érdekelnek, jópofizni meg nem fogok velük. Ezért nincs sok nő ismerősöm.
Férfiakban az a jó, hogy egyszerűek, mint a bot. És ezt nem sértésként mondom, ez pozitívum. Nem bonyolítják túl a dolgokat és általában amit mondanak, azt is gondolják.
Persze mindkét nemből találkoztam ilyennel-olyannal is, általánosítani nem lehet. Én csak a tapasztalatomat írtam le.
Aki kérdezte a munkahelyt, ez egy bank.
Korábban másik bankban dolgoztam, ott is volt sok nő, de közel sem ilyenek voltak. Lehetett velük normálisan beszélni, nem fúrták az embert, próbáltak segíteni mindig, ha kellett.
És a férfi munaktársak ott is hasonlóak voltak, mint a jelenlegiek. Tehát ezt csak nőknél tapasztaltam eddig, de ott nagyon.
Nem azt mondtam,hogy minden nő ilyen, csak úgy értettem,hogy a többség.
Sajnos ez így van. Én is nő vagyok, de mégis látom, hogy a legtöbb nő ilyen. Nálunk két részleg van, az egyiken szinte csak férfiak dolgoznak, a másikon meg csak nők. Én a női részlegen dolgozom és reggeltől estig csak a rosszindulatú pletykálkodást hallom. Mindig azt beszélik ki, aki éppen nincs ott. Amikor ott van, akkor meg ő a legjobb barátnője mindenkinek, akkor meg a másikat beszélik ki, aki épp nincsen aznap. Szóval látszólag mindenki barátnője mindenkinek, de valójában egyik sem barátnője egyiknek sem, mert minden csaj utálja a másikat a háta mögött.
Azokon a ritka napokon, amikor a másik részlegen dolgozom, ahol szinte csak pasik vannak, teljesen jó a hangulatom, a közérzetem, mert ott nem folyik ez. Eleve nincs egymás magánéletéről pletykálkodás, inkább általános dolgokról beszélgetnek, tv, játék, politika, sport, szórakozás, ilyesmi. Személyeskedésbe nem nagyon mennek bele. Ha valami gondjuk van, azt meg kapásból megmondják a másiknak szemtől-szembe, megbeszélik, aztán nyugi van.
Nem értem, a nők ezt miért nem tudják így elintézni. Én nem szoktam pletykálkodni, ha ilyen téma jön fel, meg se szólalok. Csak akkor beszélek velük, ha olyanról van szó, mint amikről a férfi munkatársak is beszélnek, általános, semleges dolgokról. Gyanítom emiatt engem is ugyanúgy kibeszélnek a hátam mögött, mint a többit. Eléggé elkeserítő a helyzet. :(
Igen, elég sok nő ilyen, de nem mind. Én is írtam már ki ilyen kérdést, amikor egyszer pont úgy akasztottak ki, mint téged:
http://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__egyeb-kerdesek__67082..
Én is ezt tapasztaltam eddig, bárhol dolgoztam. Ugyanakkor vannak férfiak is, akik simán vetekszenek a nőkkel ilyen téren.
A munkamorál no comment. A közvetlen felettesem aki nő és fingja nincs az iparágról úgy ossza sokszor az észt és jellemzően 0815 és 0830 között esik be, majd 1530 körül lép le, de pénteken van, hogy már három előtt; miközben én és a másik kolléga bent marad még legalább egy órát.
Azon meg csak nevetek, hogy például rám, mint mérnök egyszerűen féltékeny sokszor, mert a főnökünk rám bíz dolgokat, amiket ő szeretne csinálni (egyszerű nem szakirányú OKJ-s végzettséggel).
3: Bármit megadnék, hogy nekem olyan munkatársaim legyenek, mint te például. Konkréten ezek miatt a hülye p-k miatt gyűlölök bejárni dolgozni, pedig szeretem a szakmámat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!