Nem fura, ha egy jobb módú nő nem költ magára?
Azért ne gazdag lányt képzeljetek el, de olyat, akinek nem okoz gondot bármit megvenni, ami megtetszik neki.
Ennek ellenére kevés, és nagyon egyszerű ruhái vannak.
A télikabátja például már 5 éve megvan, ráadásul örökölt, de nem vesz újat, mert hogy annak a kabátnak semmi baja.
Ékszerei sincsenek, mindig ugyanazt a bizsu fülbevalót hordja.
Nem furcsa ez egy fiatal nőtől?
Nem találok semmi furát benne, az lenne számomra inkább a fura,ha lenéznéd,akinek nincs annyi,mint neked.
Sajnos ilyen emberek is vannak.
Minek vegyen 5 kabátot? Fészbúkra? vagy hogy ott álljon a szekrényben?
Ez lenne a normális amit ő csinál!
Én pont azt tartom furának (itt főként Pesten), hogy az emberek hajlandóak kiadni olyan dolgokért több tízezer forintot, ami nem ér annyit. Például egy egyszerű, egyszínű pamut/polyester felső szerintem nem ér 8-9 ezer forintot, de még csak 3-at se. De nyilván a plázák ezt nyomatják, már nem is tudsz máshol vásárolni, hiszen a butikok megszüntek.
Lehet, hogy neki jó úgy is. Biztosan vesz magának ezt-azt, ha úgy látja, hogy szükséges, de feleslegesen nem vásárolgat. Ha van mit felvennie, akkor miért vegyen még három másik csizmát, hogy ott álljon a szekrényben indulásra készen. Ha olyan kapcsolatban vagytok, akkor esetleg megjegyezheted, hogy mi tetszik , s akkor meglepheted egy pár új bizsuval vagy sállal vagy nem tudom. Nyilván nem egy aranyórára vagy estélyi ruhára gondoltam, hacsak nem a párja vagy. De finoman lehet jelezni, hogy néha valamivel meglephetné magát.
Lehet, ő csinálja jól, hiszen tudja, minek mennyi az értéke, mi mennyit ér.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!