Van itt olyan akinek egyetemistaként tönkre ment az élete?

Én nem szeretném, hogy megöld magad. Szar az élet, de van egy szint, ahonnan már nincs lejjebb... Ha már lent vagy a fenéken, onnan már csak egyetlen út vezet tovább: felfelé! Vissza a napfényre, onnan ahonnét eredetileg is jöttél! Én is kb. a sírból másztam vissza, meg lehet csinálni csak bízni kell benne, és önmagadban is természetesen. Ha nem megy az egyetemen, akkor szerezz valami jó szakmát, járj tanfolyamra. Arra biztosan jó, hogy valamennyire visszaszerezheted általa az önbizalmadat.

Ne haragudjatok meg, de nektek nem az egyetem miatt "ment tönkre" az életetek, hanem jóval hamarabb, amikor oda jutottatok hogy 18 évesen nem érdekel semmi, és minden szakot/szakmát utáltok, csak a pénz miatt, kényszerből csinálnátok.

Én jelenleg 20 éves vagyok, és idén kezdtem a programtervező informatikus szakot egyetemen. Ez alatt a 2 hónap alatt sikerült rájönnöm, hogy nincs bennem elég motiváció hogy végigcsináljam. Nem vagyok képes magam jól érezni az egyetemen. Igazából abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán képes vagyok-e rá, de már nem izgat. A mostani hét is szünet volt amikor tanulni kellett volna az esedékes zhkra, de egyszerűen nem tudtam rávenni magam. Csak azon morfondírozok egész nap, hogy mit fogok csinálni, miután otthagytam, de még otthagyni sem volt bátorságom Nem tudom mi lesz így.

Szóval ott van mondjuk Gagarin, valószínűleg majdnem mindenki hallott már róla. Szó szerint egy paraszt volt, a lehető legalacsonyabb rangú földműves családból származott, emlékeim szerint még az elemi iskolát sem végezte el, az anyja tanította meg olvasni, aki írni egyáltalán nem is tudott. Írni és számolni magától tanult meg. Volt egy nála sokkal felkészültebb, még fizikailag is jobb állapotú űrhajósjelölt diplomával és arisztokrata háttér, mégis Gagarin repűlt először a Föld körüli kicsit sem kéjutazásra kifejezetten a kiemelkedő szellemi képességei miatt (kicsit gyengébben szerepelt a teszteken, de mindenkinél kreatívabbnak bizonyult). Minderre aztán menet közben elég nagy szüksége is volt, mert amikor hiába kérdezte a tisztelt Földet, hogy mégis mekkora a pályamagasság és erre senki nem válaszolt neki semmit sem, akkor rá kellett jönnie, hogy valami nincs egészen rendben. Egy kicsit magasabbra lőtték ki mint eredetileg szerették volna. De Gagarin valahogy, nem is tudom hogyan, talán a különböző égitestek állásából meg gondolom a pályaelhajlás Földhöz mért szögéből (ehhez én nem értek) kifundálta, hogy nyugodtan aktiválhatja a fékezőrakétákat; hiszen még azon a határon belül van, ahonnét be tudja annyira lassítani a járművét, hogy az visszatérhessen a légkörbe. Ha Gagarin, teljesen magára utaltan rosszul számol, rosszkor kezdi meg a fékezést, akkor nem fékeződik le megfelelően, aminek következtében tovább kellett volna keringenie az alacsonyabb geostacionáris pályán. Ennek köszönhetően a lefékeződés annyira hosszúra nyúlik, hogy közben megfullad, szomjan vagy éhen hal a minimális tartalékok kimerülése miatt. Az irányítóközpont persze csak akkor vette fel vele megint a kapcsolatotot, amikor már a visszatérő kabin belépett a légkörbe és szikrákat hányt, mert akkor már tudták, hogy Gagarin jól döntött, helyrehozta a hibát és vissza fog térni szerettei közé. Cézanne egyik legnagyobb kritikusa (aki először élethűen lehamisította a mester leghíresebb alkotásait, majd egy gesztenyebarna őszi délutánon rájött, hogy Cézanne nem csak végtelen tehetséggel megáldott festő, hanem egyben filozófus is volt) egy milkateheneket tartó gazda volt a rétoromán felföldön (alpoki terület az olasz, svájci, osztrák határon). A könyveit az akól padlásszobájában, az első bolti forgalomba került laptopok egyikén írta egy 25 W–os izzó (Edisonnak sem volt diplomája) társaságában. Jogosítvány nélkül, emésztőgödörásó gumicsizmában motorozott el Stockholmig átvenni a Nóbel díjat. Végül azt hiszem be sem engedték szalonkéotelen öltözete miatt, fiatal barátja, a színész Guillaume Depardieu vett át a nevében a díjat és a közeli kocsmában adta oda neki. Hazafelé összehányták a kompot, a motort valahol elvesztették... Az illető neve éppen nem jön a nyelvem hegyére... Meg még ott van a Papp Réka Kinga, aki akkora társadalomtudós, mondhatni már szinte szociálpszichológus, hogy külön rádióműsora van, néha olyanokat mond, hogy lesik tőle a fejem és kézben viszem haza mert az amit előadott simán elmenne akadémiai székfoglalónak is. Saját elmondása alapján nincs diplomája. Dögivel vannak olyanok a világtörténelemben, akiknek még érettségijük sem volt, mégis kitörölhetetlenül beírták magukat a könyvekbe és az emberek emlékezetébe. Bill Gatesnek, Benjamin Franklinnek, John Lennonnak sem adatott meg a diploma, meg még rengeteg zeneszerzőnek, írónak sem, dploma nélküli tanárral is találkoztam már, nem is eggyel. A földönkívüli, aki feltalálta a rádiót és egyesek csak Nikola Tesla néven emlegetik egyetemi éveit jószerivel végigbukdácsolta, az ötödik vagy hatodik egyetemen sikerült végül kegyelemkettessel diplomához jutnia. Aztán gyorsan feltalált még egy–két kisebb dolgot, a többfázisú villamos hálózatot (ezért ég most Neked otthon a villany), a távirányítást, az energiatakarékos izzót, a napenergia hasznosítását stb... A Facebookot megalapító cukrosbácsi a középiskolát sem fejezte be... Minden tiszteletem egyébként azoké, akik végiggürcölik azt a jópár évet a nem ritkán kissé háborodott, bogaras professzorok kényére, kedvére. Ezek voltak azonban a példák arra, hogy diploma nélkül is lehet boldogulni az életben. Megjegyzem, talán 20–25 év múlva az egyetem, legalábbis a mai formájában lehet már nem is fog létezni. Nem vagyok valami bűvös jóstehetség, de úgy látom vannak akik olyan tudás alapú társadalmat igyekeznek megteremteni, amelyben a tudás bárki számára, majdnem ingyen hozzáférhető lesz, gondoljunk csak magára az internetre és akár a smartphone készülékekre. A zsebemben ott van akkora tudásbázis, amekkoráról soha még csak álmodni sem mertem, csak győzzem magamévá tenni mindet (bár egy nőt tehetnék már magamévá végre jó sok év kihagyás után), ezt azonban én már valószínűleg nem fogom megélni.