Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ez vajon mégis milyen viselkedés?

Ez vajon mégis milyen viselkedés?

Figyelt kérdés
20 éves egyetemista vagyok, nyáron dolgoztam egy helyen, ahol megismertem egy srácot. Nekem nagyon bejött, és láthatóan én is neki. Elkezdtünk ismerkedni, írogatott, sok szépet és jót, és beígérte, hogy elhív randizni. Elutazott 2 hétre, úgy volt, hogy utána találkozunk, de végül nem lett semmi. Sőt, kifejezetten bunkón kezdett velem viselkedni. Gondoltam, oké, ez ennyi volt. Így dolgoztunk egymás mellett 2 hónapig, utána megint megkeresett, kérdezte, hogy elmegyek-e vele. Igent mondtam. Volt már 4 randi, és az utolsón elkezdte magyarázni, hogy ő nem akar igazából kapcsolatot, de lefeküdni se akar velem, mert ezzel meg nem akar megbántani. Eközben állandóan szexuális témákról írogat nekem (velem kapcsolatban természetesen), 2-3 naponta szinte már betegesen rám kattan, utána meg hanyagol, mintha nem is léteznék. Én már régen rájöttem, hogy ebből nem lesz semmit már szinte félek is tőle, mert olyan mintha két személyisége lenne. Már esküszöm, mint orvosi esetet szeretném megfejteni.
2015. okt. 23. 14:56
 1/3 anonim ***** válasza:
Nem orvosi eset, szimplán "csak" meg akar kettyinteni. Amikor leszarom üzemmódban viselkedik veled, akkor éppen rájött, hogy nincs kedve egy éjszakáért körbeugrálni, meg jáétsza a sértődöttet, hogy nem álltál meg neki. Amikor meg jófej, akkor épp még egy próbát ad az esélyeinek... Ennyire egyszerű... a pasik 88%-ának az egyikéről írsz. És ezt mind azért csinálja, mert látja hogy Téged nem hagy hidegen.. Add be a derekad, legalább utána leáll ezzel a kettős viselkedéssel, és lehet még jó élmény is lesz.
2015. okt. 23. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Hát ha így lenne, már megtehette volna. :D régesrég
2015. okt. 23. 15:11
 3/3 anonim ***** válasza:

Érdekes....

Gondoltál már a kommunikációra?

Problem solved.

2015. okt. 23. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!