Hogy lehet, hogy nem bírom felhívni azt sem, akit szeretek?

Ismertem egy ilyen lányt. Félt telefonon beszélni. Szintén, nem csak pasikkal, de barátnökkel, rokonokkal is.

A telefonálástól való félelem abból jön, hogy tartasz az emberek elutasításától és

kiszámíthatatlan reakcióiktól, amiket nem tudod, hogy hogyan tudnál megfelelően kezelni. Ez egyszerű ismerethiányból jön.

A félelem valójában az ismeretlentől való félelem. Hogy fog reagálni? Mit kéne neki

mondanom, hogy érdekelje a dolog? Mi van, ha elutasító? Hogyan kezeljem? stb.

Van abban némi igazság, hogy a félelmek leküzdéséhez cselekedni kell. A víziszony elég jól kezelhető azzal, ha bemész a vízbe. A pókiszony szintén elég jól kezelhető azzal, ha pókokat simogatsz. És a telefonálástól való félelmek is elég jól leküzdhetőek azzal, ha csinálod.

Ővele aki félt előtte telefonálni, 20-30 perceket telefonáltunk naponta időnként.

Egyszer 2 óra 20 percet! :$

Én is ilyen vagyok.

Írjál neki üzenetet. Csörgesd meg és visszahív.

Ismerős helyzet. :)

Én se szeretek telefonálni, ha lehetséges, inkább élőben felkeresem az illetőt, vagy küldök e-mailt. De valahogy a telefonálástól iszonyom van. :)

Én rühellek telefonálni, de tudom is, mi minden miatt. Keményen nagyító alá raktam magamat persze és kizárhatjuk, hogy utólag magyarázom meg a fóbiát... Nincs félelem se, csak valahogy nem illünk össze.

Kezdjük azzal, hogy mindenkinek mókás a hangja telefonban. Feltételezem, hogy nekem is. Nem akarok mókás hangot! :)

Időnként eltűnnek szavak valahol az éterben, és választhatsz, hogy nem törődsz vele, vagy kérdezgetsz folyamatosan. Tök béna.

A személyesség mindent visz. Főleg ilyen könnyen felejthető, rosszkor jövő, időnként bosszantóan rossz minőségű kis hívásokkal összehasonlítva.

Na igen, könnyen előfordulhat, hogy alkalmatlan pillanatban hívsz valakit, és nem árulja el, de a téves benyomások hátrányait te kapod majd adott esetben... :)

Idegent sose hívok, tényleg ha csak lehet felkeresem személyesen. Különösen indokolt esetben persze felhívom mégis, de sokkal többet ér, ha az első benyomás személyesen születik meg bennünk egymásról.

Arra viszont tökéletes, hogy hazakérdezzek, hogy mit is mondtál vagy tíz perce még otthon, mit vegyek? Meg persze ilyen kedves, kétoldalú pórázként tökéletes, ha nem használják túl. Arra is nagyon jó, hogy megmondd valakinek, mennyire szereted.

Csak többnyire még jó dolgokra is elég drága, pedig jó dolgokból sosem elég... Mindenesetre összességében nem könnyű külön szerethetőként gondolni a telefonálgatásra, főleg ha átérzed a vonal másik végén levők helyzetét, amikor rossz hírrel kell bombáznod őket véletlenszerű időpontban.

Kérdező!

Néha elég csak annyi, hogy érezze a törödést!

Mert az tényleg rossz érzés tud lenni, hogy miért nem hivtam fel? Most már nem tudom megmondani szeretem. :'(

Ha csak egy percre is! Tudom nem könnyü sokszor! De vannak nem kellemes dolgok amiket az ember "meg kell tegyen".

-Sietek, nincs sok időm! De szeretném tudni hogy vagy?