Miért nem tudok befejezni semmit amibe belekezdek?

Nálam ez lelki állapot kérdése. Amikor van motiváció, akkor semmi probléma, de például amikor csalódtam abban, akit a legjobban szeretek, hát akkor eléggé széthullottam.

Nálad is valamilyen magánéleti probléma áll a lelki válság hátterében?

Pont a rajzot akartam én is írni, mert én is ott érzem meg ennek a hatását a legjobban. Bár én nem művészetibe járok, hanem formatervező mérnöknek tanulok, de nagyjából van átfedés.

A csalódás után például egy teljes nyáron át nem is dolgoztam semmit, hiába próbáltam többször is belefogni saját munkákba. Utána is több hónapig csak elrontottam a rajzaimat, görcsösen próbáltam tökéleteset alkotni, de ehelyett mindet túlrajzoltam. Addig-addig faragtam bizonyos részleteket, míg nem teljesen elrontotta őket. De egy jó ideig ihletem sem volt, vagy hamar meguntam a munkát a rajzon.

Most már nagyjából kilábaltam a helyzetből, rájöttem, hogy a rajz nagyon jó eszköz arra, hogy vele kifejezzem az érzéseimet, szóval nekifogtam most ennek. De mondom nálam ez a magánéletemmel, jobban mondva a szerelmi életemmel volt összefüggésben.

Amúgy alkotói válság bármikor rátörhet egy művészre, lehet, hogy veled is ez a helyzet, és csak időre van szükséged.

(1-es voltam)

Kissé besenyői leegyszerűsítéssel élve: nincsen motivácijaó, kéjjrem.

Ha nem űz becsvágy, nem gyötör megfelelési kényszer, és úgy általában, ha nem transzformálod drámává a mindennapjaid egyszerű ténykedéseit, akkor még depressziósnak lenned is fölösleges ahhoz, hogy félbehagyj bármit, ami nem hoz tűzbe. Próbálgass ki dolgokat, szakmákat meg mindenféle kedvtelésszerű tevékenységeket is, és ha azon szerencsések közé tartozol, akit élete során utolér a szerelem épp valami jóféle szakma irányába, akkor tulajdonképpen a legstabilabb boldogságreceptet üzemelteted egész életedben majd. Élsz a munkaidődben, és nem az van, hogy olcsón odaadod az idődet, hogy másnak dolgozz. Még ha eleinte nem is vág agyon a vagyon, akkor is a felbecsülhetetlen öröm, ami a tevékenységeddel jár, bőven elegendő "profit", amikor mérlegre kell tenni a dolgokat.

Ha úgy érzed, hogy inkább a depresszív felhangok lehetnek a háttérben, akkor két dolgot érdemes az észbe vésni: ha nem vagy igazi depressziós, akkor valószínűleg nem is leszel. Legalábbis nem meredekebb a lejtőd, mint nekem vagy bárkinek, akit nem kell depresszióra gyógykezelni. Ez pedig igen jó hír, ha hír egyáltalán ugye. Mindenesetre attól félned nem érdemes, hogy lesz rosszabb még ez.

Kicsi kis hétköznapi depresszív állapotból pedig sok apró "trükk" szedhet ki elég könnyen és gyorsan. A legtöbbjük hiánypótlás, és olyan hiányt töm be, ami egyenesen okozója a deprimált alapállásnak. Tehát: rendszeres életmód, fix időpontokhoz tagolódó napi rutin. Alvásra is, evésre is, munkára is, kikapcsolódásra is, kedvtelésre is, emberek közé járni is, meg amire csak alkatod szerint mindenképp szükséged van. Persze ehhez fel kell deríteni, mi szükséges neked nagyjából naponta.

Az étrended jobb, ha változatos és többnyire eléggé egészséges, de ha engem kérdezel, időnként ésszerű keretek közt egészségtelen is kell, már amennyire a túlzásoktól óvakodó táplálkozás egészségtelen lehet egyáltalán. Ja, és ne szomjazz sose. Rengeteget jelent, sokan nem is gondolnák. Viccen kívül az emberi civilizáció eddigi legértelmesebb öregedéslassítója, ha nem hagyod magad túlságosan kiszáradni. Elég ha reggel találkozol a szomjúsággal, nincs okunk külön előidézni... :)

Meg úgy általában a kiegyensúlyozottság. Nem kell nagyon harmóniában meg kényes egyensúlyokban gondolkodnod, csak a végletektől, szélsőségektől, a ló túlsó oldalára áteséstől próbálj _legtöbbször_ távol maradni. Egy kis kosz még hasznos is ugye, de se a fejig érő mocsok nem jó, se a kihipózott élet. Ha ezek mellett depresszióra valószínűleg egyáltalán nem hajlamos emberként nem leszel energiával teli és minden ok nélkül is alapból boldog, akkor menetelek egyet a Lánchídon egy szál virágban.