Ennek a fajta "felelőtlenségnek" milyen lelki/pszichológiai okai vannak?

Pszichológia terén műkedvelő amatőr vagyok. Elmondom a konkrét kiváltóokot, amiért elkezdtem ezen a jelenségen gondolkodni.

A csernobili atomkatasztrófáról néztem egy filmet. A legkiválóbb szovjet atomfizikusok és nukleáris mérnökök vettek részt a tragédia utáni elhárításban. És amikor bementek a sugárfertőzött területre többen közülük levették az ólombetétes sugárvédelmi ruhát. Mondván nehéz benne mozogni... Ők a Szovjetunió legjobb nukleáris szakemberei voltak, náluk jobban senki sem tudta, tudhatta mit kockáztatnak. Mégis megtették. Az életüket kockáztatták, azért, mert a ruhában nehéz volt mozogni, pedig a képzettségüknek hála tökéletesen tudniu kellett mivel játszanak. A többségük már nem is él. Hasonlóképp volt olyan szovjet tudós, aki kiordított, hogy "Ezt még megnézem!", amikor szóltak neki, hogy lejárt a biztonságosan sugárzó területen tölthető idő. Ahelyett, hogy kijött volna...

Eleinte nem értettem ezeket az embereket, idiótáknak tartottam őket. Aztán elkezdtem gondolkodni.

Személyesen ismerek három dohányzó orvost és két dohányzó orvostanhallgatót. Pedig ők egészen biztosan láttak felvágva embereket, mindenkinél jobban tudhatják mit csinálnak magukkal.

Aztán én nagy Zacher Gábor rajongó vagyok. Az Ő könyvéből idéznék, ahol a gerincműtétjéről beszél:

"-Szerdán volt az operáció, pénteken hazamentem és hétfőn reggel ötkor csörgött az óra. Gyöngyvér kérdezte, hogy hova mész? Mondom, dolgozni. Azt mondja, te nem vagy normális. Mondom, tudom, azzal beültem az autóba és bejöttem a kórházba. Ügyelni nem ügyeltem még két hónapot, de gyakorlatilag az első pillanattól kezdve dolgoztam, még varratokkal a hátamban. Aztán hívtak Hévízről, hogy megvan a rehabilitációra a helyem, mehetek le három hétre. Mondtam, kösz, nem.

-De te mint orvos tudod, hogy ez könnyelműség volt.

-Persze, hogy az volt. Hülyeség volt."

De hogy saját magamat is leoltsam leendő villamosmérnökként volt olyan tárgyam az egyetemen, hogy "A villamosság élettani hatásai", mégis nyúltam bele feszültség alatt álló berendezésbe. Pontosan tudtam (tudnom kellett volna?), hogy mivel játszok.

Az ember azt várná, hogy valaki minél jobban tisztában van a következményekkel, annál óvatosabb. De a tapasztalat mást mutat. Valaki tudna ennek a pszichológiájáról, lelki hátteréről valamit mondani, aki jártas ebben? Nagyon érdekel miért vagyunk ilyen hülyék :-)

(Amit fontosnak tartok, akár a radioaktivitásra fittyet hányó atomfizikus, akár a békésen cigarettázó SOTE-s, akár a műtéte után ugrándozó Zacher, akár a feszültség alatti gépbe nyúlkáló villanyász a SAJÁT épségével játszik. Szóval nem tartom ezt egy kategóriának azzal, ha pl. egy buszsofőr vezet felelőtlenül és magán kívül másokat is veszélybe sodor.)