Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Az emberek mindenhol ilyen...

Az emberek mindenhol ilyen "lassúak, egyszerűek"?

Figyelt kérdés

Hosszú lesz. 24 éves férfi vagyok. A korosztályomtól teljesen elszakadtam, bár Facebook oldalakon látom a dolgaikat. Középiskola után más életutat jártam be, mint a korosztályom. Belőlük azt látom, hogy végeztek az iskolával, elmentek dolgozni és annyi az életük, hogy dolgoznak, gépeznek meg hétvégente buliznak. Vannak, akik még ennyit sem csinálnak. Már középiskolában sem tartottam szoros kapcsolatot velük, mindig hülyeségekről beszélgettek, értelmetlen dolgokkal foglalkoztak, órákig "fikázták" egymást oda-vissza. Már akkor is f***ságnak tartottam erre pocsékolni az időmet. Aztán elváltak útjaink, én is elkezdtem dolgozni, de emellett jártam iskolába, tanultam magamtól is, blogokat vezettem, maszekoltam, folyamatosan sportoltam legalább 4-5 különböző sportot, párommal voltam, nagyobb rendezvényekre jártam, főként szakmai rendezvényekre,önkénteskedtem még politikába is belekóstoltam és még egy csomó olyan dolgot csináltam, amit a korosztályom még ma sem csinál.

Most egyetemen vagyok, otthagytam a munkát, többet akarok az élettől, mint ami ott várt engem. A fiatalabb korosztállyal még annyira sem jövök ki, tényleg furán néznek rám, amikor készülök órákra, arról nem beszélve, hogy ugyanezt látom náluk is és az idősebbeknél is, hogy az élet ennyi: Iskola-munka-iszunk-dugunk és elölről kezdődik az egész.

Egyre kevesebb emberrel jövök ki, sokszor annyira primitív emberi játszmákkal töltenek órákat és rengeteg energiát, olyan szinten egyszerűen élik az életüket, ami már zavaró. Kiszámíthatóak és semmi beszédtémájuk nincs a márkán,a valóságshow-n,a szélsőséges véleményeken(ez jó, a többi sz*r..) stb.


Az emberek minden életkorban ilyen egyszerűek?


2015. márc. 12. 10:20
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:

Szociofóbnak nem mondanám magam, mindenkivel jóban vagyok, akárhová megyek. Mindenhol vannak emberek, akik segítenek, szívességeket tesznek(vagy én nekik), de soha nem ragadok le például egy olyan vitában, ahol éppen arról van szó, hogy melyik

csapat,motor,autó,márka,ruha,politikai nézet,megoldás,színész stb... a jobb. Értelmetlennek érzem.

Azért köszönöm a válaszát mindenkinek!

2015. márc. 12. 12:03
 12/16 anonim ***** válasza:

Figyu, egyszerű a megoldás: olyan társaságot kell keresned, akik hozzád hasonló értelemmel és célokkal bírnak.


Aztán majd remélhetőleg idővel kicsit érettebben fogsz gondolkodni.

2015. márc. 12. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:

"zt meg légyszíves, ne itt. nincs időm, nincs lehetőségem,a barátaim, a lakhelyem, a kormány, a zsidók, a nácik, a kommunisták, a kapitalisták...minden más miatt van, vagy inkább miattuk nincs semmi. Ezt ismerem, naponta hallom az emberektől akik körülöttem vannak. "


Nem lehet, hogy azert, mert van benne valami? Nem vagyok az a tipus, aki folyton kifogasokat keres es masokat hibaztat, de teny, hogy aki 8 oraban dolgozik es mellette egyetemre jar, annak nem feltetlenul lesz lehetosege meg 4-5 felet sportolni meg ide-oda jarni. Tudom, hogy semmi sem lehetetlen, meg minden csak akarat kerdese, de akkor is teny, hogy azert idobe telik kiepiteni az ehhez szukseges egzisztenciat. Gondolom szerencses kozegbol erkeztel, megadatott neked, hogy mar ilyen fiatalon ennyi mindent csinalj.

2015. márc. 12. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:

" Szerinted hol találok olyan embereket, akik már kiszálltak a "börtönből"? "


Szerintem nem feltétlenül kell ilyen embereket találni. Ha Te magad kiszállsz az bőven elég.

Ahhoz ,hogy ezt jobban megértsd, egyenlőre az is elég lenne, ha csak egy pillanatra is de kilépnél a "falon kívülre".Még ha ezután újból vissza is kerülsz.

Így már lesz összehasonlítási alapod.


A "börtön" alatt azt értem,hogy többnyire az elménkben élünk, az elménk irányít.Az elménk a "börtönünk".

Nagyon hasznos, nagyon jó, de mégiscsak börtön.

Van bennünk egy olyan "rész"ami túlmutat a hagyományos megszokott elmén.Ez alatt nem a változatos , sok színű életet értem. Önmagában ez még mindig kevés.Viszont az is igaz, hogy ebből az "állapotból" szerintem sokkal könnyebb túl lépni a falakon, mint amikor életuntan beletörődünk a sorsunkba.

Tehát ez a valami ott bennünk ami túl mutat a hagyományos elmén,

az adja meg számunkra az igazi szabadságot ,az adja meg számunkra azt a fajta kiegyensúlyozott békés állapotot ami már nem függ külső tényezőktől.

Abban az "állapotban" rádöbbensz ,hogy amit "kívül"kerestél (itt most nem a börtönön kívülre gondolok) barátokban, párkapcsolatban, élményekben ,tanulásban, az valójában ott van benned.

Tudom, hogy ez az egész így megfoghatatlan , talán egy értelmezhetetlen zagyvaságnak tűnik.Viszont biztos vagyok abban,hogy előbb ,utóbb meg fogod tapasztalni azt amiről beszéltem, és akkor azonnal megérted ,hogy miről is van szó.

Nem arról van szó, hogy az értelmi képességedet vonnám kétségbe.Ezt nem a hagyományos értelemben vett elmével lehet megérteni.

Ez valami olyasmi ,mintha nem tudnál úszni, és én az úszásról tartanék előadást neked , hogy milyen csodálatos érzés könnyedén lazán lebegni, úszkálni a vízen. Amíg meg nem tanultál úszni, amíg nem érzel rá az úszás "trükkjére" addig az előadás üres fecsegés számodra. Amint megtapasztalod ,hogy milyen érzés önfeledten úszkálni a vízben , rögtön megérted, hogy miről beszéltem.

2015. márc. 12. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 A kérdező kommentje:
Amiről írsz utolsó, az nekem a most hatalma című könyvhöz hasonlít. Igazad van. Teszek a tobbi emberre meg arra, higy mi van Velük, elvégre szeretem ahogy élek, a tobbiek meg eljenek ahogy akarnak. Csak kicsit zavar, hogy az egesz emberiség hapadhatna jobban előre, ha nem pazarolnák el az életüket.
2015. márc. 12. 14:19
 16/16 anonim ***** válasza:
Lefogadom hogy te gazdag gyerek vagy .De am igen igazad van ez engem is zavar. Az embereket tényleg csak az érdekli amit írtál. Ismerek ilyeneket mint amilyen te vagy csak nincs pénzük meg idejük szerencsés vagy.
2015. márc. 12. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!