Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Az emberek mindenhol ilyen...

Az emberek mindenhol ilyen "lassúak, egyszerűek"?

Figyelt kérdés

Hosszú lesz. 24 éves férfi vagyok. A korosztályomtól teljesen elszakadtam, bár Facebook oldalakon látom a dolgaikat. Középiskola után más életutat jártam be, mint a korosztályom. Belőlük azt látom, hogy végeztek az iskolával, elmentek dolgozni és annyi az életük, hogy dolgoznak, gépeznek meg hétvégente buliznak. Vannak, akik még ennyit sem csinálnak. Már középiskolában sem tartottam szoros kapcsolatot velük, mindig hülyeségekről beszélgettek, értelmetlen dolgokkal foglalkoztak, órákig "fikázták" egymást oda-vissza. Már akkor is f***ságnak tartottam erre pocsékolni az időmet. Aztán elváltak útjaink, én is elkezdtem dolgozni, de emellett jártam iskolába, tanultam magamtól is, blogokat vezettem, maszekoltam, folyamatosan sportoltam legalább 4-5 különböző sportot, párommal voltam, nagyobb rendezvényekre jártam, főként szakmai rendezvényekre,önkénteskedtem még politikába is belekóstoltam és még egy csomó olyan dolgot csináltam, amit a korosztályom még ma sem csinál.

Most egyetemen vagyok, otthagytam a munkát, többet akarok az élettől, mint ami ott várt engem. A fiatalabb korosztállyal még annyira sem jövök ki, tényleg furán néznek rám, amikor készülök órákra, arról nem beszélve, hogy ugyanezt látom náluk is és az idősebbeknél is, hogy az élet ennyi: Iskola-munka-iszunk-dugunk és elölről kezdődik az egész.

Egyre kevesebb emberrel jövök ki, sokszor annyira primitív emberi játszmákkal töltenek órákat és rengeteg energiát, olyan szinten egyszerűen élik az életüket, ami már zavaró. Kiszámíthatóak és semmi beszédtémájuk nincs a márkán,a valóságshow-n,a szélsőséges véleményeken(ez jó, a többi sz*r..) stb.


Az emberek minden életkorban ilyen egyszerűek?


2015. márc. 12. 10:20
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
92%

Nem tudom, te hol vagy, hogy ennyire kakukktojás vagy :D

Nem mindenki ilyen egyszerű, és még nagyon sok olyan, sőt még olyanabb ember van, mint te. Nem akarlak megbántani, de amiket leírtál magadról, abban én semmi különlegeset nem találtam, amit mások (én, ismerőseim) nem csinálnának :)

Talán túl komolyan veszed magad, és könnyen elítélsz másokat. Azért mert valaki nem ugyanazokat szereti mint te, még lehet egy jó ember és sose tudhatod, hogy a jövőben milyen lesz majd egy kis bulizós egyetemista. Lehet, hogy pár év múlva majd ő is megkomolyodik egy kicsit.

2015. márc. 12. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
47%
Igen, mindenki ilyen, csak te nem.
2015. márc. 12. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
90%

24 éves korodra szerintem elképesztően koravén lettél.

Szintén 24 vagyok, végeztem már a sulival, dolgoztam is, de épp melót keresesk, próbálok egy másik sulit letudni, de messze nem az ivás-dugás-buli téma köt le, se a márkákhoz, valóságshowkhoz semmi közöm, de ugyanúgy szeretek néha hülyülni, kicsit oltogatni másokat és nem sértődöm be, ha nekem visszaszólna kilyenkor, szeretek eldumálni filmekről, zenéről, a világ egyszerább dolgairól, az emberi természetről. Lehet valóban kicsit gyerekes, de nem is akarok sem most, sem idősebb koromban ilyen karótnyelv nagyonfelnőttember lenni, aki ráadásul ennyire általánosít...

2015. márc. 12. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
90%
A tehetséged mindenképp irígylésre méltó. Az elszigetelődésedért viszont szánnivaló. Kevés a könnyedség, a humor, sőt, lehet hogy szociofób vagy.
2015. márc. 12. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
90%
Egyetertek az elottem szolokkal. En is sokmindent csinaltam, sokminden erdekel, de attol meg egyutt tudok rohogcselni nalam joval fiatalabbakkal is akar. Nem tudom, te hol tapasztalod, hogy a fiatalok tobbseget csak a valosagshow-k meg a markak erdekelnek, es hogy szetigya meg d.gja a fejet, en nem ezt tapasztaltam. Vannak ilyenek is, oket elkerulom, de rengeteg erdekes ember van, akikkel jokat lehet beszelgetni. Eloiteletes vagy, altalanositasz es felsobbrendunek kepzeled magad. Arra mellesleg nem gondolsz, hogy nem mindenkinek adatik meg 4-5 sportot uzni meg rendezvenyekre jarogatni stb? Azert ez idoben is meg anyagilag is megterhelo. En is szivesen tennem, de most a legkisebb gondom is nagyobb ennel.
2015. márc. 12. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:

Igen, többnyire ilyen egyszerűek vagyunk.Kicsit Irritáló ahogyan beszélsz az emberekről, de be kell látnom,hogy sok igazság van abban amit mondasz.


Nagyon sokan vagyunk akik beszűkülten ,primitív emberi játszmáinkat játszva , másokat kritizálva éljük unalmas egyhangú életünket.

Én is ebbe a csoportba tartozom, nem is tagadom.

Még talán valami kis irigység is van bennem veled kapcsolatban (ha ilyen vagy amit itt leírtál).

Viszont ha jobban belegondolok, akkor rájövök, hogy ez a kérdés nem is olyan egyszerű.


Nekem úgy tűnik, mintha mi emberek egy "börtönben élnénk".A börtönben is megvan a hierarchia , van szegény, gazdag , gyenge erős, de a lényeg hogy a többségünk éli a kis "egyszerű életét".


Vannak emberek akik színesebben

"bonyolultabban",élnek , talán Te is ilyen vagy.



Lenézel bennünket egyszerűeket , ami érthető is.


Viszont nekem úgy tűnik, hogy jelen pillanatban lényegileg nincs nagy különbség közted , és köztünk.

Te is csak egy börtön lakó vagy , legfeljebb ezen belül próbálsz egy kicsit "változatosabban" élni. Ami persze egyrészt dicsérendő, de ha igazi minőségi ugrást szeretnél véghez vinni, akkor ki kéne lépned a börtönből.

Az írásodból egyértelműen látszik, hogy még Te is itt vagy velünk a"börtönben".Te is ugyan úgy "fikázol", Te is ugyan úgy kiszámítható vagy mint mi többiek.

Személyesen nem ismerlek, de mégis biztosra mondom ,hogy nagyon is kiszámítható vagy.

Biztos vagyok abban, hogy ha a "börtönben "keresed továbbra is azt a többet amit az élettől vársz.Mindig is "csalódott" leszel.Még többet akarsz az élettől, majd egyszer csak (jobb esetben) azt veszed észre , hogy a dolgok ismétlődnek,és csak körbe , körbe jársz., és még mindig a "börtönön" belül.

No és mondom,...hogy jobb esetben rá fogsz jönni, hogy hol is vagy mit is csinálsz ,és arra is ráfogsz jönni, hogy lényegileg olyan vagy mint a legtöbb ember.

Amint erre rájössz akkor fogsz majd elgondolkodni, hogy miként is lehetne kijutni a "börtönből". Ekkor belátod, hogy bár jó kis szórakozás volt a celládban kipróbálni egy csomó mindent, de ami valójában hiányzik neked az a "börtönön" kívül van.


Mindezek ellenére még is azt mondom,hogy szerintem jó úton jársz .Mielőbb tapasztalj meg minél többet,és közben azért figyelj arra a pontra amikor észre veszed majd ,hogy csak körbe jársz.

Igen,... a legtöbben elég hamar feladjuk a kitörés lehetőségét is.Legjobb esetben is , megelégszünk azzal, hogy a cellánkat egy kicsit komfortosabbá tettük.

Én szurkolok Neked!

2015. márc. 12. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:

"de ugyanúgy szeretek néha hülyülni, kicsit oltogatni másokat és nem sértődöm be, ha nekem visszaszólna kilyenko"


"Igen, mindenki ilyen, csak te nem."


"Eloiteletes vagy, altalanositasz es felsobbrendunek kepzeled magad."


Az előítéleteim 99%-ban mindig bejönnek. Nem egyszer hallottam már ezt a szöveget élőben és amikor fél percben elmondtam az adott emberünk életét dióhéjban és hogy mi foglalkoztatja, mik a céljai, milyen értékeket képvisel...Akkor úgy nézett rám, mint borjú az új kapura.

Viszont sehol nem érzem magam felsőbbrendűnek. Ha egy ember csinál 121323 féle dolgot és egy másik ember csinál 2 dolgot, akkor nyilván ebben elgondolkodik, hogy ugyan mi van körülötte mindenkivel, hogy ők semmit nem csinálnak? Ez egy tény (persze, valaki mindjárt idejön okoskodni, hogy ő azt a két dolgot legalább jól csinálja...blabla...).Azért durva, hogy mennyi komplexusotok van.


"Arra mellesleg nem gondolsz, hogy nem mindenkinek adatik meg 4-5 sportot uzni meg rendezvenyekre jarogatni stb? Azert ez idoben is meg anyagilag is megterhelo."


Ezt meg légyszíves, ne itt. nincs időm, nincs lehetőségem,a barátaim, a lakhelyem, a kormány, a zsidók, a nácik, a kommunisták, a kapitalisták...minden más miatt van, vagy inkább miattuk nincs semmi. Ezt ismerem, naponta hallom az emberektől akik körülöttem vannak.


Legyen új kérdés, rájöttem, hogy ez nem a megfelelő kérdés volt, de köszönöm a válaszokat.

2015. márc. 12. 11:51
 8/16 A kérdező kommentje:

Utolsó válaszoló, a te válaszod most olvasom. Szerinted hol találok olyan embereket, akik már kiszálltak a "börtönből"?


Mert az a legnagyobb bajom, hogy már nem maradnak barátaim. Taszít, hogyha valamelyik ismerősöm elakad a körforgásban és amikor ezt elmondom neki:

1, legyint

2, fel sem fogja

3, beletörődik,hogy ez van

4, élvezi

És így egyre gyorsabban morzsolódnak le az emberek körülöttem.

2015. márc. 12. 11:54
 9/16 A kérdező kommentje:
- és amikor*
2015. márc. 12. 11:55
 10/16 anonim ***** válasza:
Az emberek nagy része ilyen, igen. Aki fiatalon ilyen, az később csak még rosszabb lesz, arra ne számíts, hogy ez a korral majd változik. Viszont annyira azért nem vagy egyedi, mint gondolod. Keresd meg a hozzád illő társaságot, a többiekkel meg ne foglalkozz, nem a te posztod ítélkezni, főleg így, ilyen tapasztalatlanul, hogy az életnek még csak egy igen kicsi szeletét láthattad.
2015. márc. 12. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!