Miért van az, hogy a hülyék mindig biztosak a dolgukban, az okosok meg mindig kételkednek?

Az okos emberek tudásának sokkal nagyobb a perifériája. Egy okos ember tudja, hogy iszonyatosan sok mindent nem tud.

A hülye ember tudása kicsi, ezért nincs rálátása azokra a dolgokra, amiket nem tud, ergo egy csomó dolog számára nem létezik, ennek megfelelően ő azt hiszi, hogy szinte mindent tud.

Rajzolj egy köröcskét, a benne lévő terület az, amit a hülye ember tud, a kör kerülete, pedig az az ismeretlen tudásanyag, amire neki rálátása van. Aztán a kis kör köré rajzolj egy sokkal nagyobb kört! Ez lesz az okos ember tudása sokkal nagyobb kerülettel. Az okos ember tudja, hogy nagyon-nagyon sok mindent nem tud.

A hülye ember elsőre kitalál egy megoldást, amiről azt gondolja hogy jó, és ahhoz tartja magát.

Az okos ember látja, hogy egy problémára több megoldás is lehet, és összetettebb dolgoknál nincs is "jó megoldás", hanem mindegyiknek van előnye és hátránya.

Nem szeretem ezt az életbölcsességet, ahogy a legtöbb életbölcsességet sem! Szerintem nem igaz az, hogy föltétlenül az okosaknak kételyesnek kell lenniük. Annál tovább, hogy valaki szerteágazóbb megoldási lehetőségekre lát rá, tudatos arra a megoldás módozatra, amivel egy aktuális helyzetben él, kételkedésre csak akkor lehet oka, amikor az "eremény" születik.

Ezzel szemben nem értem azt, amikor valaki úgy beszél a hülyék magabiztosságáról, mintha valami erény lenne. Csak akkor válhat előnnyé, amikor egy másik ember meggyőzéséről, manipulálásáról, hitegetéséről van szó. Ennél tovább úgy is lehet fogalmazni, hogy egy másik *hülye* hitegetése esetén. Az életnek olyan területein, ahol már nem tud manipulálni, hanem a dolgok mélységes megismerése lenne a lényeg, ott már egyáltalán nem tud érvényesülni, és ha biztos is bármiben az már azért sem előny számára, mert ezzel az *okoshoz* képest leghamarabb a hülye csalódik. Míg az okos a kételkedésével eleve elkerüli a csalódás lehetőségét. A *hülye* a csalódás délibábjainak elvesztése után jobban megtorpanhat, míg az okos tovább kitart, mert semmit sem él meg csalódásként és semmin sem csodálkozik.