Ti hogy látjátok az alábbi helyzetet?
Adott a barátom (29), akit nagyon szeretek, bár nem élünk még együtt. Csakhogy valami nem stimmel.
Mindig is érdekesnek tartottam, hogy imádja az animéket, az Én Kicsi Pónimat, a gépén hátterek kezdetben animés kiscsajok voltak, valamint az ideálja is az alacsony, fejletlen, virgonc "nő". Ebből az első pillanattól fogva összeraktam, hogy van némi pedofil hajlama, de akkoriban hevesen tagadta. Valamelyik nap viszont kiszedtem belőle az igazat: jól gondoltam.
Most azonban nem tudom, mit kezdjek ezzel az információval. A hátam borsódzik, ha véletlenül eszembe jut, hogy most is biztos egy pónira csorgatja a nyálát, hogy finoman fogalmazzak.
Én magam nem vagyok egy Pinkie Pie-kategória (épp ellenkezőleg), ezért sem értem, hogy mit keres még mellettem. Szeret, azt mondja, és ez rendben is van, de nem bírnám elviselni, ha hülyének nézne, és csak azért kellenék neki, mert épp nem talál jobbat (illetve mert törvénybe ütközne tízéveseket az ágyba csábítani...)
Ha értitek a dilemmámat, fejtsétek ki a véleményeteket. Köszönöm!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!