A félelmet ugyanúgy ki lehet irtani mint táplálni?

Sok tanácsot kaptam a könyvekre alapozva és olvastam is sokszor őket, van pár kedvenc történetem.

Ez az én nagy problémám, hogy képtelen vagyok vakhittel rendelkezni. Utána olvastam sok történelmi háttérnek és fejtegetéseknek is, millió filmet láttam a témában és igazából arra a következtetésre jutottam, hogy ez is egyfajta nyugtató az elmének. A biológiai háttéren mit sem változtat, csak segít elterelni a gondolatot. A keresztes lovagok is Isten szavát követték amikor mészárolták azt a rengeteg ártatlant akik nem azt a nézetet követték amit ők? Vagy csupán rákenték az akkori emberek egy felsőbbrendű erőre azt a fekete melaszt ami elborította a lényüket?

Ha sikerülne legyőznöm a félelmet, mit éreznék utána?

Azt tudom mit éreznék, ha egy ember elém állna egy pisztollyal és a fejemhez szegezné, hogy adjam át az értékeimet. Mivel nem ragaszkodom az élethez, vagy csupán kíváncsiságból mondanám, hogy lőjön, ha akar. Ha elég bátor lennék kicsavarnám a kezéből a pisztolyt, amit gyenge fizikai állapotom miatt nem tudnék megtenni, de megpróbálnám. Ha elég őrült lennék én ölném meg magam, mielőtt ő megtehetné.

...ha nem félnék, annyira, hogy ne ragaszkodjak a szánalmas életemhez.

Ezek reális félelmek, de hogy viszonyulhatnék a sötétséghez, ha már nem lenne bennem félelem? Ha bezárnának egy kamrába, koromsötétben, az ember agya előbb utóbb feléled, pláne ha olyan instabil az egészsége mint az enyémnek. Nyugtázhatnám, hogy sötét van és elkezdhetnék kijárat után tapogatózni és azt érezném a kezeimmel amire számítok... semmit, falakat.